Lemondott Bartók Csaba szegedi Fidesz-elnök

Lemondott a Fidesz Csongrád-Csanád vármegyei 1-es országgyűlési választókerületi elnöki posztjáról Bartók Csaba, ezt Orbán Viktor miniszterelnök is elfogadta, írja a szegedi Fidesz közleményében. A poszt betöltéséről a szövetség elnöke a későbbiekben dönt. 

Azt is írják, hogy Bartók egy másik posztjától is búcsúzik: a Fidesz szegedi alapszervezetének elnöki posztjáról is lemond ugyanis, utódjáról pedig a Fidesz szegedi alapszervezete soron következő tisztújító közgyűlésén határoz.

Bartók Csaba országos politikai pályafutása még 2018-ban kezdődött, ekkor lett először a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Csongrád megye egyes országgyűlési egyéni választókerületében. 2022-ben újrázott, de mint négy évvel korábban, ekkor is alulmaradt az MSZP-s Szabó Sándor ellenében. 

A szegedi Fidesz elnöki tisztségét 2018 óta töltötte be, de a Modern Városok Program szegedi koordinátoraként is tevékenykedett egykoron, az éppen készülő Pick Arénáról 2021 legelején azt mondta, azt XXII. századi megoldásokkal építik. Jelenleg többek között a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság alelnöki posztját tölti be szegedi önkormányzati képviselőként.

Választókerületi elnökségéről úgy nyilatkozott 2020-ban a SzegedMának, hogy „az iskolapadban a negyedik sorban ül, előtte ül a régiós-, majd a pártigazgató, és legelöl természetesen az elnök, vagyis Orbán Viktor”. Nemsokkal azután azonban, hogy ezt mondta, kiderült, hogy úgy dicsekedett el a ténnyel, hogy választókerületi elnöknek szavazták meg, hogy a szavazás valójában még meg sem történt, és azon végül nem rá voksoltak a legtöbben. Akkor megkeresésünkre nem szerette volna kommentálni a történteket. Idővel végül megkapta ezt a tisztséget is.

Fotó: Bartók Csaba / Facebook

Mihálffy Béla, a Fidesz megyei 2-es számú kerületi országgyűlési képviselője ősszel úgy nyilatkozott lapunknak Bartókról, hogy a „múltról nem igazán” beszélne, amely elszólásból már akkor sejteni lehetett, hogy Bartóknak nincs sok hátra szegedi Fideszben. Mihálffy szerint a helyi Fidesz-elnök két alkalommal is elveszítette a választást egy erős baloldali körzetben. „Hogy kap-e még esélyt, indulhat-e még egy alkalommal, maradhat-e Fidesz-elnök, azt eldönti majd a Fidesz–KDNP elnöksége” – jegyezte meg Mihálffy.

A lemondás hírére kerestük telefonon és levélben is Bartókot, de cikkünk megjelenéséig egyelőre nem reagált, ahogyan az országos Fidesz, vagy Mihálffy Béla sem. A szegedi Fidesz azt írta megkeresésünkre, hogy nincs tudásuk arról, hogy a miniszterelnök hogyan fogadta Bartók lemondását. Hogy ki lesz az utódja mint helyi elnök, a szegedi Fidesz fog határozni következő tisztújító ülésén, arról pedig, hogy mint vármegyei országgyűlési választókerületi elnök, kit neveznek ki helyére, Orbán Viktor hoz döntést.

Frissítés – 2023. 08. 31. 17:32

Bartók néhány órával cikkünk után SMS-ben reagált. Arra a kérdésre, hogy miért döntött lemondása mellett, azt írta, „vannak az embernek mérföldkövek az életében, amikor döntenie kell. Most nem a közösséget, hanem a magam szempontjait vettem figyelembe”. A miniszterelnök reakcióját firtató kérdésünkre azt írta, erre leginkább Orbán Viktor maga tudna válaszolni. A mostmár egykori szegedi Fidesz-elnök ezentúl sporttal és vállalkozásaival fog foglalkozni. „Azzal, amiből eddig is megéltem és csináltam.”

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.