A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron, egy szegedi kiserdőben olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy az életét vesztette.
A vádirat szerint a két férfi több mint egy éve ismerték egymást. A gyilkosságot megelőzően mindenhová együtt jártak, sátrakból készített otthonokban laktak és gyakran fogyasztottak együtt alkoholt. 2022. június 26-án aztán az egyikük sátra ismeretlen okból leégett. Emiatt neheztelt is társára, amiért a tűz idején saját sátrában aludt, így nem akadályozta meg a lángok terjedését.
A tűzesetet követő nap délelőttjén a vádlott cimboráival együtt a közelben italozott. Ennek során egyre jobban felidegesítette magát azon, hogy immáron nincsen hol aludnia. Haragjában a lábánál fogva kirángatta a saját sátrában részegen alvó sértettet, majd ököllel az orrába ütött. A vádlott végül a déli órákban értesítette a mentősöket, ők azonban már nem tudtak segíteni az áldozaton.
A főügyészség a férfit a közlemény szerint halált okozó testi sértés bűntette elkövetésével vádolja. A más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.