Garanciálisan javítják a Budapesti körút nemrég kicserélt aszfaltját csütörtöktől, lezárnak egy sávot

A szegedi önkormányzat tájékoztatása szerint június elsején és másodikán garanciális javításokat végez a kivitelező a Budapesti körúton, a nemrégiben felújított szakaszon, az Űrhajós utca és a József Attila sugárút között. Azt írják, a burkolat megszilárdulása ezután még pár napot igénybe vesz, ezért a külső sávot átmenetileg lezárják a József Attila sugárút felé csütörtöktől egészen június 7-ig.

Mint ismert, a Budapesti körút harmadik, egyben utolsó szakaszának felújítása tavaly ősszel készült el. A felújítást az önkormányzat saját forrásból finanszírozta, a munkálatokat a Colas Zrt. végezte. A cég előbb lemarta a régi burkolatot, ahol szükséges, útalapot cserélt és szegélyeket is javított, végül új aszfaltburkolatot készített.