Úgy tűnik, hogy a korábbi találgatások nem voltak alaptalanok, és valóban Pizza Hut gyorsétterem nyílik az Árkád bevásárlóközpont food courtján. Pénteken a Webrádió írta meg, hogy egy hatalmas, pizza hutos molinó került ki a korábbi Jack's Burger étterem helyén, amely azt írja:
„Itt hamarosan Pizza Hut nyílik!”
A lap úgy értesült, hogy a munkálatok a megfelelő ütemben haladnak, és már a hónap végén kinyithat a pizzás franchise sok idő után első szegedi egysége.
Az első Pizza Hut 1958-ban az Egyesült Államokban nyílt, jelenleg több mint 90 országban vannak jelen, de jelentős részük nem a cég tulajdonában van, hanem franchise szerződés alapján működik. A Wikipédia azt írja, hogy Magyarországon 1992. április 1-jén Budapesten, a Király utca és a Nagykörút sarkán nyitották meg első éttermüket, melyet további tizenöt egység követett – a fővároson kívül Győrben, Pécsett, Miskolcon és Szegeden is.
Az első szegedi étterem 1994 szeptemberében nyitott meg a Kárász utcán, itt korbeli újságcikkek szerint két műszakban 40–50 embert foglalkoztattak. Az étterem végül 2002-ben már nem nyitott ki, akkor ezt azzal indokolták meg, hogy a sétálóutca felújítása miatt csökkent a vendégek száma, amit a közelben található McDonald's üzletvezetője is megerősített.