A héten országjárásba kezdett a Retro Rádió Bochkorék című műsora, kedden az Aradi vértanúk terén állítják fel stúdiójukat, és itt kezdenek kora reggel, hat óra után pár perccel. A műsor délelőtt tízig tart.
Mint ahogy azt a rádió honlapja írja, a dolog apropója, hogy Bochkor Gábor és Lovász László vezetik Magyarország legnagyobb reggeli rádiós közösségét, ami mostanra már 1 386 000 főt számlál. Így köszönik meg. A turné állomásai:
Minden állomáson fellép náluk egy-egy városi vagy környékbeli, nem annyira ismert zenekar, amit a közönség szavazott meg, Szeged estében ez a Gypo Circus lesz. Nyeremények is várják a helyszínre látogatókat: 50 ezer forint értékű sorsjegycsomag, vagy egy Suzuki egy hónapos használata, 50 ezer forintos üzemanyag utalvánnyal.