Átlátszó: Szeged is hibás, amiért elúszott az 1,2 milliárdos uniós bölcsődefelújítás

Mint azt a Szegeder is megírta tavaly novemberben, uniós beruházásban akarta átépíteni és kibővíteni az önkormányzat a Vitéz utcai bölcsődét, el is nyertek 1 milliárd 200 millió forint uniós forrást a Terület-és Településfejlesztési Operatív Programból, melyhez 130 millió forintot kellett hozzátennie a városnak. Viszont a tenderen győztes kivitelező nem írta alá a szerződést, így tulajdonképpen bukta a projektet és az EU-s pénzt az önkormányzat.

Az Átlátszó most arról ír, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság a városnak adott igazat, a céggel szemben egymillió forintos bírságot szabtak ki. Az önkormányzat polgári peres eljárást is tervez indítani, de ezzel is csak a már kifizetett előkészítési és tervezési díjak költségei térülhetnének meg: az uniós százmilliók elúsztak, ahogyan a bölcsőde felújítása is, ugyanis mire kiírnák az új közbeszerzést, nyáron lenne újabb nyertes, de csak három hónap maradna a 2013–2020-as uniós ciklusból a bölcsőde felújításához.

A Vitéz Utcai Bölcsőde felújítására összesen 12-en pályáztak, de a HM-Konstrukt vállalta volna el a munkát a legolcsóbban: nettó 897,7 millió forintért. Másodikként a Dél-Konstrukt nettó 1,2 milliárd forintért vállalta volna az átépítést. Csakhogy nem tudtak második helyezettet hirdetni, mivel utólag nem tudják megváltoztatni a közbeszerzési értékelés menetét. Az Átlátszó által megkérdezett közbeszerzési szakértő szerint a kiíró (jelen esetben at önkormányzat) önállóan dönthet arról, hogy hirdet-e második helyezettet az ajánlatok beérkezése után.

A szakértő szerint az a praktikus, ha kihirdetik a második helyezettet is. „Az, hogy ezt egyesek miért nem teszik, nehéz megmondani, sok oka lehet.” A lap szerint a szegedi építési közbeszerzéseknél ez a lehetőség nem gyakori, de mégis van rá példa, ám a nagyobb közbeszerzéseknél ezt a lehetőséget kizárták. Az Átlátszó azt írja, az önkormányzatnak lett volna pénze a második, drágább pályázóra is, de mivel ezt a lehetőséget előre kizárták, elúszott a felújítás és az EU-s támogatás is.

Az 1,2 milliárdos uniós támogatás nagyságát jelzi, hogy Szegeden az előző hat bölcsőde felújítására költöttek 1 milliárd 380 millió forintot összesen. A malőr miatt a 2017 óta tartó bölcsődefejlesztési programból a Vitéz utcai ingatlan végül kiesett, és valószínűleg marad ugyanabban az állapotban, mint korábban, miután 6 hónapra bezárta kapuit.