Kihelyezett frakcióülést tart szerdán Szegeden a Demokratikus Koalíció. Az eseménysorozat már tegnap elkezdődött, Mihálffy Béla Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő ugyanis sajtótájékoztatón tudatta, hogy Szeged és a Homokhátság nem kér a DK vezéréből. Szerdán délután aztán a DK is tartott egy sajtótájékoztatót, később a párt vezetője Botka Lászlóval is találkozott, majd az Ifjúsági Házba várták a párt szimpatizánsait.
Fél ötre nagyjából valamivel több mint a fele telt meg az IH nagytermének, zömében az idősebb korosztály volt jelen, elvétve pár fiatal. Az eseménynek csak az első fele volt sajtónyilvános, az ülés második részét, mikor is a jelenlévők kérdezhették a párt vezetőjét, a sajtó már nem közvetíthette, meg is kértek, hogy fáradjunk ki a félidőben.
A kihelyezett frakcióülést a nemrég járdánparkolással a hírekbe bekerült Binszki József, Szeged várospolitikai alpolgármestere nyitotta meg, aki múltidézéssel kezdett. Nyolc év után mostanra valósult meg azon célkitűzésünk, hogy ők legyenek a legmeghatározóbb párt „ezen”, tehát a baloldalon, majd megköszönte ezt a jelenlévőknek. Végül a párt helyi irodájáról beszélt, elmondta, hogy melyik utcák határolják, és mikor van nyitva.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Tőle Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke vette át a szót, aki mint megtudtuk, ma már volt öltönyben, ezért most inkább kényelmesebb öltözéket választott. A háborúval kezdte, ami lehet, hogy békével záródik majd, de Amerikának attól még Kína majd kihívást jelent. Szerinte ez a helyzet felborít mindent Magyarországon, „nekünk meg van egy megátalkodott kormányunk” is.
„Rendkívül jó magyarnak lenni, de nem kell azt tüntetőleg hordani”
– jegyezte meg a kormány magyarságával kapcsolatban, és hozzátette, hogy hazafias párt a DK is, és ez azt is jelenti, hogy vigyáznak egymásra.
Nem az országra, hanem a kormányra akarnak nyomást gyakorolni, az országot meg akarja „szabadítani a gonosztól”. Fontos az európaiság, és aki szembe megy az európai gondolattal, az szembe megy a történelemmel is, és mivel a történelmet a népek csinálják, ennek a rendszernek is vége lesz egyszer, hiszen a magyar emberek európaiak akarnak lenni.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Gyurcsány méltatta Botka Lászlót, főleg az önkormányzat 10 ezer forintos támogatása miatt, amit az iskolakezdéshez a családoknak és az időseknek nyújt. „Volt nekem vitám Botka polgármesterrel az országos politikában” – vezette fel, majd úgy folytatta, hogy nem is barátkoznak, nem arról szól a politikai életünk, de nem vitathatja, hogy amit Botka csinál, az rendben van, és innentől kezdve az a dolguk, hogy támogassák.
Ezért a DK koalíciója Botka Lászlót javasolja Szeged következő polgármesterének.
„Miért nincs a DK környéken botrány?” – folytatta, majd emlékeztetett, hogy a közelmúltban volt, mikor is a Parlamentben eléggé intenzív módon ölelte meg Réczné Földi Juditot. Ennek említésére a közönség harsány kuncogásban tört ki, majd mikor az elhalt, a pártelnök azzal magyarázta a botrányok nemlétét, hogy ők vigyáznak egymásra. „Ellenségképekkel közösségeket összetartani nem nehéz, de úgy, hogy azok is együtt maradjanak, akik egyes dolgokban nem értenek egyet, az a feladat.”
Gyurcsány beszélt a gyerekkoráról, az apjáról, majd végül megint az orosz–ukrán konfliktus került szóba. A hosszas fejtegetés során a közönség tetszését talán az a gondolat nyerte el a legjobban, amikor a pártvezér azt mondta: „a kormány oroszpárti, mi meg tisztességpártiak vagyunk”. Ezután az esemény sajtó számára nem nyilvános része következett.