Felparkolt negyed órára a buszmegállóperonra Binszki József, szerinte minden szabályt betartva. A rendőrség mást gondol

Kósa Lajos hétfői zebrán parkolása után kedden délután Szeged ősszel megválasztott várospolitikai alpolgármestere döntött úgy, hogy a szabadon álló parkolóhelyek helyett inkább egy buszmegálló közepén teszi le Škodáját.

16:23-kor voltunk a helyszínen szemtanúi, ahogyan a Demokratikus Koalíció szegedi elnöke egy Škoda Superb szedánnal felkanyarodik a Dugonics térnél a Tisza Lajos körút 71. alatt található épület elé, ahol ügyvédi irodája is található. Binszki József a legnagyobb természetességgel szállt ki, sétált hátra a csomagtartóhoz, ahonnan kivette táskáját, majd zavartalanul betért az épületbe.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az ilyen esetekre, amikor a nagy és fontos emberek a járdán parkolnak, általában azzal lehet legyinteni, hogy hát biztos nagyon sietett, és nem volt ideje – esetünkben – várospolitikai teendői közepette szabad parkolóhelyet keresni, csakhogy a kaputól 50 méterre, a Gogol utca legelején több parkolóhely is üresen állt érkezésekor.

Mindeközben a Dugonics téren hétköznap lévén zajlott az élet: a délutáni csúcsforgalomban egymást érték a trolik és buszok, amikből többször egynél több is megállt, ami miatt a második jármű egy ajtaja jellemzően az alpolgármester csomagtartójába vezetett, ahogyan az a lentebbi fotón is látható.

Többen is megnézték ugyan az ezüstszín autót, ami keresztbe elfoglalta a járda jelentős részét, de az különösebb közfelháborodást nem váltott ki. Mi 16:35-kor, 12 perccel Binszki érkezése után elhagytuk a helyszínt, miután az alpolgármester még mindig nem jött ki az épületből.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt írta, hogy a fotókon látható eset „a KRESZ 40.§ (8) a). pontjába ütköző szabálysértés, mivel az adott helyszínen sem tábla, sem útburkolati jel nem engedi a megállást a járdán”. Külön kitértek arra, hogy mivel a helyszín kapubejáró is egyben, így az ott lakók e célra használhatják azt, „azonban ők is csak ki- és beállhatnak az udvarra (maximum annyi időre állhat meg, hogy kinyitja, becsukja a kaput vagy megvárja a trolit, buszt, hogy a forgalomba be tudjon kapcsolódni)”.

Kerestük Binszkit is, ő azt írta lapunknak, hogy „természetesen nem parkoltam buszmegállóban, soha nem is szoktam ott parkolni”. Az alpolgármester szerint kocsibejáróban várakozott, ott is csak „egy rövid ideig, minden vonatkozó előírásnak megfelelve”. Arra a kérdésünkre, hogy váltott-e parkolójegyet, esetleg rendelkezik-e bérlettel, és hogy a Škoda a szolgálati autója-e, nem válaszolt. Utóbbi egyébként valószínű, a szegedi városvezetés jellemzően ilyen Superbekkel járja a várost, Botka Lászlót is ilyennel viszi sofőrje.

Az ellenzéki előválasztás kampányában egyik legfontosabb ügye épp a közlekedés volt: amellett, hogy a városba bevezető utakat négysávosította volna, a parkolás helyzetén is szeretett volna javítani. „A parkológondokat azzal kell megszüntetni, hogy a parkolást a föld alá visszük, hogy ha már bejöttünk a városba, el is férjünk” – nyilatkozta 2021 szeptemberében.

Hasonló eset volt Szegeden tavaly októberben, amikor a frissen megválasztott kiskundorozsmai képviselő, Ruzsa Roland parkolt a rokkantak számára fenntartott helyen a városháza előtt egy fehér színű BMW városi terepjáróval, majd mint kiderült, nem volt erre jogosult. 2021 novemberében pedig Karácsony Gergely budapesti főpolgármestert kapták azon, hogy szolgálati autója – amit ha minden igaz, sofőrje vezetett – az Erzsébet hídon a buszsávban haladt végig.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.