Bruce Beutler Nobel-díjas amerikai immunológus, valamint a Nemzeti Tudósképző Akadémia fiatal kutatói tartanak előadásokat Szegeden a nemzetközileg is egyedülálló tehetséggondozó programban résztvevő növendékeknek, akik laborgyakorlatokon is részt vehetnek, írja az MTI. Bruce Beutler 2011-ben Jules Hoffmann-nal és Ralph Steinmannal megosztva nyerte el az orvosi-élettani Nobel-díjat a veleszületett immunitás aktiválásával kapcsolatos felfedezéseiért.
Amikor baktériumok, vírusok és más mikroorganizmusok támadják meg az emberi szervezetet, az immunrendszer munkához lát. Két védelmi vonala van, a veleszületett immunitás és az adaptív immunitás. Bruce Beutler és Jules Hoffman hozzájárult annak megértéséhez, miként érzékeli a szervezet a mikroorganizmusokat, és hogyan aktiválódik a veleszületett immunitás. Bruce Beutler 1998-ban mutációval rendelkező egerek tanulmányozásával talált meg egy gént, amely szerepet játszik egy olyan receptor kialakulásában, amely megköti a lipopoliszacharidot, egy olyan anyagot, amelyet számos patogén baktérium termel.
A vasárnap kezdődő konferenciára – amely immár a huszadik Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója – az ország 46 középiskolájából 250 gimnazista, valamint 150 egyetemista hallgató, mentor, junior mentor érkezik. A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult program résztvevői az előadások mellett találkozókon, laboratóriumi gyakorlatokon vesznek részt, és a konferencia alkalmából adják át az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért odaítélt Talentum-díjakat, valamint az Év diákja elismerést.
A 2021 őszétől Nemzeti Tudós Akadémia nevet viselő programot Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre Szegeden, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között – a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan – végigkísérő programot, amelynek célja, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.
A hazai és nemzetközi mentorok részvételével zajló programba olyan gimnazisták jelentkezhetnek, akik már a középiskolában kimagasló eredményt értek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken biológiából vagy kémiából, valamint eltökélt szándékuk, hogy élethivatásul a kutatói pályát válasszák. A középiskolás tanulók képzése a húsz – országos lefedettséget jelentő – területi képzési központon kívül az országos képzési központokban – Debrecenben, Gödöllőn, Hódmezővásárhelyen, Pécsen, Szegeden és Szombathelyen – kialakított korszerű, modern laboratóriumokban zajlik.
A programba felvételt nyert egyetemisták és doktoranduszok az adott város – Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged – egyetemének kutatólaboratóriumaiban, illetve a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban vagy a fővárosi Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben végezhetnek kutatómunkát.
Fotó: Alexander Mahmoud / Nobel media