A Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatói posztjára hétfőig lehetett leadni a pályázatokat a szegedi önkormányzathoz. A Délmagyarország írta meg, hogy a pályázók között van Tóth Péter, Erkel Ferenc- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, érdemes művész, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánhelyettese is.
A lapnak Seres István Pipu, rendező, művészeti intendáns, a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ és a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház korábbi igazgatója számolt be terveikről, ugyanis Tóth-ot Seressel együtt sokan támogatják alkotótársként pályázatában. Mellette áll például Halmai Zsolt, Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a zürichi operaház volt karmestere és Nagy Viktor is, az Operaház volt főrendezője. Előbbi a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatói posztjára adta be pályázatát.
Tóthék nagyszabású terve az, hogy a szegedi operajátszás újabb aranykorát és a Szabadtéri Játékok magas művészi színvonalát hozzák el. Szeretnék újjáépíteni a nemzetközi operakultúrát Szegeden és új színházi struktúrát is szeretnének, melyben nagyobb szabású darabok érkeznének a Szabadtérire. Mindemellett egy szervezett, szakmailag jól képzett és erős zenekart kívánnak kapcsolni a színház művészeihez.
Mint arról mi is beszámoltunk, a Jóban-rosszban egyik főszereplője, a budapesti Operettszínház állandó fellépője, Peller Károly is kihívója lesz Barnák Lászlónak, aki szeretne továbbra is pozícióban maradni. A pályázatot azért írták ki, mivel Barnák és Gyüdi Sándor jelenlegi igazgatók határozott idejű munkaviszonya le fog járni június 30-án.