A Délmagyarország számolt be arról, hogy az IH Rendezvényközpontban vasárnap este megtartott operettgálán jelentette be az est egyik szervezője, Peller Károly, hogy megpályázza a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztját, így ő lesz Barnák László egyik kihívója. A pályázatot február 6-áig, azaz hétfőig lehet benyújtani.
A pályázat szerint az intézmény vezetésére 5 éves, határozott munkaidejű szerződést kínál a szegedi önkormányzat, a leendő főigazgatóhoz tartozik a Nagyszínház, Kamaraszínház, Újszegedi Szabadtéri Színpad, a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében a Dóm-téri Szabadtéri Színpad, valamint a REÖK is. A pályázónak szakmai elképzeléseket, évadtervet, produkciós tervet, gazdasági stratégiát kell vázolnia ezek kapcsán.
A pályázókat szakmai bizottság hallgatja majd meg, melyekről a szakbizottság véleményét mérlegelve a közgyűlés dönt, a szerződés pedig július 1-től élesedik. A lap megemlíti, Peller Károly 43 éves, Nívó-díjjal is kitüntetett színész, operetténekes, táncos, komikus. Országos ismertséget a Jóban-rosszban című sorozat egyik főszereplőjeként szerzett, de állandó fellépője a Budapesti Operettszínház köztelevíziók által rögzített gáláinak is.