Mihálik Edvin, Szeged Zöld Város Programért felelős tanácsnoka a Szeged.hu hasábjain közölt egy nyílt levelet, melyben Lázár János új építésügyi tervezetére reagált. A tervezetről a Szegederen is beszámoltunk a múlt héten. Eszerint röviden szólva, minden állami építkezés építtetője Lázár János lenne. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester is kifejtette álláspontját, szerinte „Szovjetunióbbak leszünk a Szovjetuniónál”. Egyben elmondta, a város levélben értesült a kormány törvényjavaslatáról, két napjuk volt véleményezni azt.
Mihálik Edvin a hétfőn megjelent nyílt levelében arról ír, hogy igazat ad Nagy Sándornak abban, hogy a javaslattal a jövőben Lázár János vagy egy másik miniszter dönti majd el, „milyen intézményeket újíthatunk fel és mit építhetünk a városunkban”, sőt, szerinte egyenesen „elvenné tőlünk a városunkat”. Ezután arról ír, hogy „bármilyen okosnak is gondolja magát Lázár János, fogalma sincs arról, mire van szüksége Újszegednek, Rókusnak, vagy éppen Alsóvárosnak”.
A nyílt levélben továbbá megfogalmazza, hogy nem csak a fent említett önrendelkezést venné el a javaslat, hanem „Lázár terve évekre megakaszthatja a települések fejlődését” is a bürokratikus útvesztő miatt.
„Fideszes ostrom alatt állunk, most már évek óta”
– él a háborús képpel. Szerinte miután elvették az iskolákat és az adóbevételek nagy részét az önkormányzatoktól, még „abba is bele akarnak szólni, milyen legyen a környezetünk, hogyan nézzenek ki a tereink és utcáink, mi épüljön és hol”. Hozzáteszi, az önkormányzatok gyengítésével, forrásaik elvonásával mindenki életminősége romlik. „Aki erős Magyarországot akar, az erős önkormányzatokban gondolkodik, másképp nem lehet.”
Ismét háborús retorikával élve azzal zárja nyílt levelét, hogy „meg kell védenünk a városunkat és minden magyar települést”. Ezért arra kér minden szegedit – beleértve a kormánypárti politikusokat is –, hogy csatlakozzanak és tiltakozzanak együtt Lázár János javaslata ellen. „Fogjunk össze az otthonunkért! Szeged a szegedieké és nem akarjuk, hogy a budai várból irányítsák!” – zárja sorait.