Hétfővel lekapcsolták a szegedi látványosságok díszkivilágítását

Lekapcsolták mintegy ötven szegedi középület díszvilágítását hétfőtől. Ezt az intézkedést még az október 21-i rezsiközgyűlésen fogadták el, melynek értelmében nem is kapcsolják fel a fényeket egészen március 3-ig. Többnyire eddig tartják zárva az önkormányzati közintézményeket is a spórolás jegyében.

Kovács Tamás gazdasági alpolgármester a Rádió 88-nak elmondta, mintegy 50 épület díszvilágítását kapcsolják le a magas energiaárak miatt, így többek között a Dóm tér, a Szent István tér, a Móra Ferenc Múzeum, a színház, a templomok és a hivatali épületek sem világítanak majd. Ezzel 150 millió forintot tudnak spórolni a városnak éves szinten.

Arról már írtunk korábban, hogy a karácsonyi fényeket is hétfőre kapcsolták le, szintén előbb a tervezettnél a spórolás jegyében. Januártól ugyanis hatszoros áron, 4 millió forintba kerülne a karácsonyi fények világítása.