Pintér Sándorral díszített karácsonyfát állítottak a tankerületi iroda előtt szegedi szülők és diákok

Szegeden kedden folytatódott az oktatás ügye melletti kiállássorozat: szülők és diákok közösen díszítettek fel kora este egy kartonfenyőfát a Szegedi Tankerületi Központ újszegedi épülete előtt, hogy így hívják fel a figyelmet a tanárok és az oktatás helyzetére. Az akció a szegedi szülőket tömörítő, nemrég alakult Egységes Szülői Front és az Egységes Diákfront szegedi tagjainak együttműködése volt.

A kartonkarácsonyfát feliratok díszítik, tetején Pintér Sándor belügyminiszter a csúcsdísz. A törzsén több, a tankerületi vezetőknek szóló üzenet is helyet kapott, valamint az a kilencpontos követelés, melyben érdemi és nyilvános párbeszédet, a tanárok lejáratásának és megfélemlítésének megszüntetését követelték, és amit a tiltakozók már több megmozduláson is felolvastak. Az akció szervezői kifejezetten figyeltek arra, hogy a díszítés során ne rongáljanak meg semmit, illetve hogy minden eltávolítható legyen, mert nem szeretnének ezzel bajt okozni a diákoknak.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Szegedi szülők pár hete mintegy negyven szegedi általános- és középiskola elé írtak a tanárokat biztató feliratokat, múlt héten több szervezet összefogásában volt forgalomblokkolás, közös kiállás és vitafórum a megyeszékhelyen. A napokban arra a közadatigénylésre is megjött a válasz, amit a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja nyújtott be a tankerület felé. A hosszabbított határidővel, hiányosan érkezett rövid dokumentumból például az is kiderült, hogy egy szegedi tanár átlagosan 1965 forint jutalmat kapott tavaly.

A szegedi Egységes Szülői Frontról még a múlt héten részletesebben is írt a Telex, ez a cikk ide kattintva olvasható.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.