Tápai: A városházi sajtó az 50-es éveket idézi

Az önkormányzati sajtóról tartott sajtótájékoztatót a szegedi Fidesz városházi frakcióvezetője, Tápai Péter pénteken délelőtt. Ő és pártja szerint a városi sajtó többek között azzal torzít, hogy a kormány érdekeit kihagyják a harmadik hidas beszámolóikból, a szegedi tankerületi vezetőnél pedig szakmai előmenetelét hagyják figyelmen kívül.

A harmadik hídról tartott közmeghallgatásról, amelyről a Szegeder részletes cikkben számolt be, a fideszesek szerint olyan tudósítást írt a városi sajtó, ahol gyakorlatilag már a város vezetésének egyedüli sikereként tüntetik fel a híd megépítését. „A hidat a jobboldali kormány tervezi, de a terveket már Nagy Sándor alpolgármester mutatja be” – mondta a SzegedMa beszámolója szerint Tápai a szegedi Fidesz-irodában.

Szerinte ez is jól mutatja, hogy rendszeresen úgy tálalja a kormány által megvalósuló beruházásokat és fejlesztéseket az önkormányzati sajtó, mintha az a sajátjuk lenne. „A kormánypárti országgyűlési képviselőtől elvárják, hogy mindent tegyen meg azért, hogy támogatás érkezzen a városba, de eközben őt és a kormányt is folyamatosan ekézik.”

A másik téma az volt, hogy a Szeged.hu is írt cikket arról, hogy mekkora jutalomban részesült a szegedi tankerület vezetője. A szegedi Fidesz szerint ugyanakkor itt egy országosan elismert szakemberről van szó, ami fölött elsiklott a lap.

„Már szakemberek is célkeresztjükbe kerülhetnek, ha nem csak elvtelenül bólogatnak, ha csak a munkájukat szeretnék végezni. Ezzel ismét szintet léptek, hiszen a politika világán kívül dolgozó, a politikától függetlenül működő embereket támadnak egyértelműen politikai alapon. Az 50-es éveket idézi, amit művelnek” – fogalmazott Tápai, szerinte ugyanis a tankerületi vezetők esetében hosszú évtizedek óta tartó kiemelkedő szakmai munkát ismertek el.

„Ez a baloldal szerint természetesen nem lehet más, csak politikai zsold” a Fidesz szegedi frakcióvezetője szerint, aki azt mondja, a Polgármesteri Hivatal saját állományának akkor van csak problémája a jutalommal, amikor azt nem ők osztják a sajátjuknak. Tápai szerint „önfényezésre és az ellenfelek lejáratására” bármikor van forrás a városházi sajtónál.