A Szedeák az állami fenntartású Pick Arénába költözik a városi sportcsarnok bezárása miatt

Mint arról a Szegeder is élőben tudósított, a szegedi közgyűlés arról döntött pénteken, hogy többnyire 2023 januárjától számos intézményét bezárja az önkormányzat az energiaválság miatt, ugyanis az állami MVM ajánlata alapján ötszörös–tízszeres áramár-növekedésre számítanak, a rezsiköltségek a hétszeresükre nőhetnek.

Ennek a bezárási hullámnak volt a része, hogy már december 19-től bezárják egészen február 3-ig a városi sportcsarnokot, amely otthont adott a Naturtex-SZTE-Szedeák edzéseinek és mérkőzéseinek is. A klub vezetése viszont bejelentette, hogy azóta talált megoldást a helyzetre.

„A szegedi Városi Sportcsarnok bezárásáról szóló első hírek után tárgyalásokat kezdtünk arról, hogy a Nemzeti Sportközpontok által üzemeltetett Pick Arénában folytathassuk a bajnokságot. Örömmel jelenthetjük be, hogy a megállapodás megszületett: 2022. december 19-től átköltözünk a Pick Aréna Ludányi Márton sportcsarnokába, ott edzünk majd, és mivel a Nemzeti Sportközpontok vállalta, hogy az 1500 néző befogadására alkalmas csarnokot felkészíti az NBI A csoportos kosárlabda-mérkőzések megrendezésére, így a december 30-i ZTE és a január 21-i Alba Fehérvár elleni bajnokikat ott fogjuk lejátszani. Köszönjük a Nemzeti Sportközpontok rugalmas hozzáállását annak érdekében, hogy segítsék nehéz helyzetbe került csapatunkat – nyilatkozta Kardos Péter, a Szedeák elnöke a Blikknek.