100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Illegális migránsok csempészését, szállítását szervezte és irányította egy fiatal pár Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök elfogták őket – olvasható a megyei rendőr-főkapitányság közleményében.
Azt írják, hogy feltételezhetően idén április és október között szervezték és irányították illegális migránsok csempészését és Budapestre való továbbszállítását Csongrád-Csanád megyében a fiatalok.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói azonosították a 17 éves szegedi irányító fiút és 18 éves barátnőjét, akiket a Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve október 18-án reggel elfogtak és előállítottak a rendőr-főkapitányságra. A rendőrök a banda harmadik tagját is elfogták, akit szintén kihallgattak gyanúsítottként.
Ellenük bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat is. Megjegyezték, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.













