100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Mihálik Edvin közösségi oldalán osztotta meg, ahogy széles mosolyával épp fát ültet Ménesi Imre képviselővel együtt.

Mint írja, a MOL-Új Európa Alapítványa által meghirdetett VárosFa nevű program keretein belül 70 fát nyertek. Van köztük magas kőris, hegyi juhar, nagylevelű hárs, platán, amerikai hárs is. A programmal azonban nem csupán a fák, de az azok ültetéshez szükséges támasztókaró, takarómulcs, törzsvédő háló és rögzítőszalag is járt. A telepítés és az utógondozás költségeit azonban az önkormányzat vállalta.

Megjegyezte, hogy a fásításokkal most elsősorban a lakótelepi játszóterek környékét célozták meg, hogy a nagy nyári melegben a szülők és gyermekeik már néhány éven belül élvezni tudják a fák által biztosított enyhébb klímaviszonyokat. Ménesi Imre önkormányzati képviselővel a Nyitra utcában ültették el a kapott fákat, ahol egy játszótér is várja a gyerekeket.

A Zöld város fejlesztésért felelős tanácsnok egyben hozzátette, a pályázat keretében erdőpedagógiai foglalkozás megtartására is nyertek támogatást, melyet a Tiszaparti Óvodában fognak majd megtartani.

Fotó: Mihálik Edvin / Facebook

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…