Vádat emeltek Szabó Bálinttal szemben a szalmabálás történet miatt

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi önkormányzati képviselővel szemben, aki rendőri segítséget hívott, majd valótlanul azt állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani szól az ügyészség tájékoztatója.

A közleményben nem szerepel Szabó Bálint neve, csak annyi, hogy a vádirat szerint a férfi 2021. február 15. napján este 7 óra körül Makó külterületén integetve kért segítséget az arra haladó rendőröktől. A vádlott a rendőröknek valótlanul azt állította, hogy két ismeretlen férfi utasítására Újszegedről a tápéi gázmezőkig kellett gyalogolnia, majd a fejére maszkot húztak és egy garázsban ébredt.

Bejelentése szerint onnan az ismeretlenek utasítására tovább kellett gyalogolnia a Maros töltésen, majd az autópálya közelében kezeit megkötözték és mellette két szalmabálát meggyújtottak, mielőtt magára hagyták. A vádlott valótlan bejelentésére a rendőrség nyomozást rendelt el személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, amelyet később bűncselekmény hiánya miatt megszüntetett.

A járási ügyészség a férfit büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetésének vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.