Mindezt Nagy Sándor jelentette be közösségi oldalán. A városfejlesztési alpolgármester szerint készülnek arra, hogy ha lesz megállapodás az EU-val, el tudják indítani a fejlesztéseiket, ezért mintha mi se történt volna, előkészítik a majdani munkálatokat a tervezéssel.
„A múlt héten döntött a Jogi Bizottság arról, hogy elindítjuk a Gogol utca teljes rekonstrukciójának tervezési folyamatát. A tervezőnek, a helyzet felmérése után ki kell majd dolgoznia a járda, a zöldsáv és az útburkolat megújítását, biztosítani kell az illeszkedést a meglévő épületekhez, és figyelembe kell vennie a meglévő közműveket” – írja Nagy Facebook-bejegyzésében.
„Azt is hozzátette az alpolgármester, hogy mindez komoly feladat, ugyanis a belvárosi helyszínből adódóan rengeteg problémával kell szembesülni. Csak remélhetjük, hogy mire a végére érünk, lesz EU-s pénz is” – zárta posztját. A tervezési, azaz a megújuló szakaszról (tehát a teljes utca bekeretezésével) képet is mellékelt az alpolgármester:
Forrás: Nagy Sándor / Facebook
Nemrég arról írtunk, hogy az önkormányzat kiírt egy közbeszerzési eljárást a Vám téri csomópont áttervezésére, fejlesztésére is. Mindez még a 4-es villamosvonal felújítási terveiben volt benne, melyet a kormány a Modern Városok Program keretében végül visszavont. Azonban a város úgy volt vele, hogy ezt az elemet kiemeli ebből, és előre menekülnek: elkészítik a komplett tervezést, hogy forrás esetén rögtön nekieshessenek a beruházásnak külön is.