Az LMP csütörtökön 16:45-től tiltakozást szervez El a kezekkel a magyar erdőktől címmel a szegedi a Dugonics téren.
A párt szerint a magyar kormány végzetes döntést hozott a fakitermelés szabályait megváltoztató kormányrendelettel, amely értelmében még a természetvédelmi területeket is tarra lehet vágni, akár vegetációs időszakban is. Mint írják, Európában a magyaron kívül nincs még egy kormány, amely a klíma- és vízválság közepette erdőirtásba kezd.
„A magyar erdők mindannyiunk közös kincsei, melyek nem csak számunkra, de a jövő generációi számára is élhető környezetet biztosítanak. Ezeket az erdőket csak egyszer lehet kivágni, ezért nekünk is csak egy lehetőségünk van, hogy megvédjük a jövőnket.Ha most nem cselekszünk, akkor már nem lesz mit megvédenünk” – áll a tüntetés Facebook-eseményében, amelyet cikkünk megjelenéséig mintegy nyolcvanan jeleztek vissza.
Olyan embereket várnak csütörtökön a Dugonics térre, akik ki akarják fejezni „a kormány erdőgyilkos terveivel szembeni ellenállást és megálljt akarnak parancsolni az esztelen pusztításnak”. Az eseményen várhatóan felszólal majd Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, Schmuck Erzsébet, társelnök, illetve Fehér Attila, az LMP Csongrád-Csanád megyei elnöke is.
Fotó: Bálint András / Szegeder
A kormány még a hónap elején jelentette be egy rendkívüli kormányinfón, hogy elrendelik a tűzifa kivitelének tilalmát és a fakitermelés bővítését is.
Megkönnyítik a kitermelést, és természetvédelmi szempontok is sérülnek. A rendelet az orosz–ukrán háború miatt megállapított veszélyhelyzetre hivatkozva hozott könnyített szabályokat, részben felülírva az erdő- és természetvédelmi törvényt:
A 2019-ben majdnem Szegedre is ellátogató, világhírű etológus és környezetvédelmi aktivista, Jane Goodall videóüzenetben figyelmeztetett annak veszélyeire, hogy Magyarországon a jogszabályok a természetvédelmi területeken lévő erdőkben is lehetővé teszik a fák kivágását.
„Gyermekeitek jövője érdekében arra kérlek benneteket, hogy tegyetek meg mindent az értékes erdeitek védelmében. A lelkem veletek van!” – mondta az etológus.