Másodjára már siker: cseh önjáró trolik jönnek Szegedre, a lengyel Solaris alulmaradt a küzdelemben

Második nekifutásra már eredményesen zárult a Szegedi Közlekedési Kft. még februárban megindított, 4 darab, valamint opcióban további 2 darab új, teljes hosszban alacsonypadlós, kisegítő akkumulátoros hajtással szerelt, szóló trolibusz beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárása; a tendert a cseh SOR Libchavy nyerte TNS 12 néven futó típusával számol be róla a magyarbusz.info.

Mi is rendszeresen beszámoltunk róla, hogy az önkormányzati tulajdonú cég azután indított ismételten közbeszerzést a négydarabos flotta megvásárlására, hogy az előző, tavaly október közepén elindított eljárásban az egyetlen pályázó, a fehérorosz Belkommunmash troli- és autóbuszgyártó által benyújtott ajánlatot is érvénytelennek ítélte a bírálóbizottság. A beszerzés elsődleges pénzügyi forrását a Zöld Busz Program pályázat nettó 577 461 000 forintos támogatási összege adja, a szükséges önerőt a szegedi önkormányzat biztosítja.

Mint azt a szakportál írja, az SZKT felhívására két pályázat érkezett az ajánlattételi határidőig, a másik versenyző a Szegeden már nem ismeretlen lengyel Solaris Bus & Coach volt. Azonban a közlekedési társaság csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlatot tevő, azaz a SOR tekintetében végezte el a bírálatot, a Solaris ajánlatát nem értékelték, így az nem került rögzítésre sem az érvényes, sem pedig az érvénytelen ajánlatok körében.

  • A csehek nettó 1 833 180 euró, azaz közel nettó 683 millió forintos ajánlattal nyerték el a tender teljesítési jogát. Ez egyébként több, mint amennyivel előzetesen számoltak fedezeti összegként, de a szegedi közgyűlés néhány nappal ezelőtti döntésével, vagyis az önerő megemelésével végül eredményesen lezárulhatott az eljárás.
  • A lengyel buszgyártó a 4 darab trolibuszt és a járművekkel leszállítandó tartalék alkatrészeket nettó 2 251 868 euró értékben ajánlotta meg, több mint 400 ezer euróval drágában a SOR-nál. A lengyelek a 15 kilométeres önjárási képesség mellett a járművekre 36 hónapos teljes körű jótállást vállaltak volna.

A kiírásból kiderül, hogy a cseh járműre 48 hónapos teljes körű jótállás biztosít a gyártó. A 12 méter hosszú, 222 ajtókiosztású kocsik 5 álló fő/m2 mennyiséget alapul véve 77 utast tudnak egyidejűleg a fedélzetükön szállítani.

A trolibuszok akkumulátoros önjáró üzemmódban akár 50 kilométert is képesek lesznek megtenni,

ez a kényelmi segédüzemek (például a légkondicionáló és a fűtés) használata nélkül értendő. Emellett követelmény volt, hogy a járműveket minimum 24 kW teljesítményű utastéri, valamint vezetőtéri klímaberendezéssel, külső és belső vizuális, valamint akusztikus utastájékoztató berendezéssel, legalább 7 darab, kalauzkulccsal zárható, “üveg az üvegben” utastéri ablakkal, fedélzeti WiFi-vel és USB-csatlakozókkal is el kell látni. A trolibuszok felszereltségének ezen kívül tolató-, forgalomfigyelő és kétoldali külső hátralátást biztosító kamerákkal kiegészített fedélzeti kamerarendszert is tartalmaznia kell.

Az ajánlattevői oldalon fővállalkozóként csak a SOR Libchavy szerepel, így egyelőre azt nem lehet tudni, hogy azok Škoda BlueDrive (IGBT) hajtásrendszerrel érkeznek, vagy a francia Cegelec In-Motion-Charging (IGBT) elektronikáját kapják – írja a magyarbusz.info.

Az SZKT a négy darabos alapmennyiségen felül további két járműre formálhat opciós jogot,

mellyel a közlekedési cég a szerződéskötéstől számított 48 hónapos időszak alatt saját döntése szerinti tetszőleges számú részletben élhet. Az alapmennyiség leszállítására, illetve az üzemeltető által előírt 1000 kilométeres utasok nélküli próbafutás teljesítésére az adásvételi szerződés hatályba lépését követő maximum 15 hónapon belül kell sort keríteni. A szerződés megkötésére leghamarabb május 20-án, a 10 napos szerződéskötési moratórium lejárta után kerülhet sor.