Ismét bombariadó van országszerte, a Szeged Plaza és az SZKT Deák Ferenc utcai irodája is kapott fenyegetést városunkban

A 444.hu írta meg, hogy bombariadó van az Arena Mallban, kiküldtek mindenkit, és a rendőrök is megérkeztek. Azóta kiderült, hogy Kaposváron a Pláza környékét ürítették ki a rendőrök, illetve Debrecenben is több helyszínre érkeztek ki, de a Győr Plázában és a Szeged Plázában is bombariadó van.

Időközben kiderült, hogy a Szegedi Közlekedési Társaság Deák Ferenc utcai irodája is kapott a jóból, a környéket lezárták.

A rendőrség annyit árult el a portál megkeresésére, hogy Budapesten több bevásárlóközpont és intézmény kapott emailben fenyegetést, közveszéllyel való fenyegetés miatt indítottak nyomozást.

Három, illetve két héttel ezelőtt is bombariadó miatt kellett kiüríteni több bevásárlóközpontot, többek között Budapesten, Szegeden, Pécsen, Debrecenben és Győrben is.

Hétfőn több szerbiai bevásárlóközpont emailcímére érkezett olyan levél, ami szerint az épületben robbanószerkezetet rejtettek el, a szerb rendőrség nemzetközi segítséget kér a hamis bombariadók miatt – írta meg a Szabad Magyar Szó.