Mihálik Edvin Zöld város programért felelős tanácsnok, egyben a Homokhátság körzetének ,a kettes választókerületnek képviselőjelöltje közösségi oldalán jelentette be azt, hogy kedden hivatalosan is átadta a Kárász utca napvitorláit.
Még március 10-én írtuk meg, hogy a szerelők elkészültek a munkával, az azt követő két hétben még apróbb finomítások voltak hátra, amelyek kevésbé voltak látványosak. Most került sor a hivatalos átadóra, amelyen a tanácsnok elmondta, hogy egész nyáron fönt lesznek az árnyékolók, hogy a legnagyobb hőségben is kellemes legyen a Kárászon sétálni.
Megjegyezte: amióta felszerelték a napvitorlákat, a leggyakoribb kérdés, amit feltettek neki az az volt, hogy miért csak ilyen rövid szakaszon vannak árnyékolók. Ahogyan azt már említette, ez még csak a próbaüzem. Folytatni akarják a napvitorlák felszerelését, de ehhez ki kell még kérnie a szegediek véleményét is, vélhetően a jelenlegi struktúráról és annak kinézetéről.
Mint elmondta posztjában, a lakosság véleménye és igényei alapján jövőre még több napvitorlát szeretnének majd kihelyezni, hogy ezzel is enyhítsék a klímaváltozás káros hatásait. Szerinte az eddigi tapasztalatok alapján erre lenne is igény a szegediek körében. mindezek alapján tehát várhatóan leghamarabb csak a következő szezonban fogunk még több napvitorlát látni, azt pedig mindenki eldöntheti, hogy ez örömhír, vagy rossz hír.
Arról, hogy miért lett napvitorla felhelyezve és nem például fa ültetve az utcában, arról korábbi cikkünkben írtunk bővebben:
A szerelők elkészültek a munkával, a következő két hétben még apróbb finomítások lehetnek, de ebből nem sokat veszünk majd észre; az árnyékolók látványa nem fog változni.