Szedik az állványzatot, így néz ki a kupolás jogi kar

Építészeti és városképi körökben most az egyik legaktuálisabb téma Szegeden, hogy a Magyar Ede téri egyetemi jogi kar épülete nemcsak hogy felújításon megy át, de visszakapja 1958-ban eltűntetett saroktornyának kupoláját is. Ez önmagában nagy szó, főleg annak fejében, hogy eddig hasonló sem történt még a városban.

A Tisza Lajos körúton fekvő, de a térre néző épületet a nagy árvíz után három évvel, 1882-re építették fel polgári leányiskolaként eklektikus stílusban. Saroktornyának elhelyezkedése igencsak pompás volt, ahogyan a tér és a körút által alkotott terület közepe fölé magasodott, ráadásul ez volt Szeged egyik legnagyobb olyan kupolája, ami nem valamilyen vallási intézményen volt. Később a Kolozsvárról idemenekített egyetem jogi kara kapott benne helyet, majd ezzel kapcsolatosan 1958-ban az egyemeletes ingatlan részleges felújítása során megfosztották kupolájától. Az 1960-as években aztán egy újabb szinttel is bővítették, így az egykori kupola alatt kis időre még megmaradt saroktorony épülettestből kiemelkedő, egyemeletnyi része is örökké eltűnt.

Így nézett ki az épület a századforduló környékén egy képeslapon:

Fotó: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum / Hungaricana

Évtizedek teltek el végül, és már a köztudatból is kikopott valamelyest, hogy az akkori Lenin körút ezen szakaszán milyen nagyvonalú polgári épület állt, amikor 2017-ben szinte váratlanul bejelentették, hogy 

helyreállítják a kar hatalmas, kupolás saroktornyát.

A kormány akkor több mint 650 millió forintot különített el az épület felújítására, ami a torony visszaállításán kívül tartalmazta

  • egy emlékhely kialakítását,
  • általános energetikai korszerűsítést,
  • a megtépázott homlokzat felújítását,
  • munkaszobák kialakítását,
  • valamint az udvar befedését és ezzel egy aula kialakítását.

Nem arról volt tehát szó, hogy a múltba fogódszkodva próbálják helyrehozni a szocializmusban megcsonkított építészeti remeket, hanem hogy ha már egy nagyobb projekt keretében egy sor dolgot megcsinálnak az épületen, akkor a saroktornyot is felépítik a kupolával együtt.

Az eredeti, 2017-es elképzelések szerint nemcsak a kupolát építették volna meg (ami meg is történt ugye), hanem annak alá a saroktornyot is megmagasították volna háromról négyszintesre, erről azonban végül lemondtak.

Ahogyan a 650 millió is megszaladt egy kicsit és végül a 3795 m2 alapterületű épület nagy horderejű felújítását és átalakítását a Nemesi Pál-féle szegedi Ferroép Kft. 1 milliárd 885 millió forint kormányzati támogatásból valósítja meg.

Még decemberben volt sajtóbejárása az épületnek, amikor bokrétaünnepet is tartottak a kupolaszerkezet beemelését követően, erről akkor már írtunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Bejártuk a jogi kar újjászülető épületét

Legmagasabb pontjához ért a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar felújítása: visszakerült eredeti helyére az 1882-ben emelt kupola. Ennek apropóján bokrétaünnepet tartottak az átépülő épületben december 10-én pénteken, amire minket is meghívtak.

A kupolaszerkezet átmérője egyébként 5,8 méter, magassága a sisakig 5,5 méter. Tartószerkezeti váza 10 darab, hosszirányú acél zártszelvényből és azokat vízszintes irányba merevítő fa boltívből áll. Héjazatát 8000 darab cinklemezpikkely alkotja, melyeket egyesével szegeztek fel a téren.