Váratlanul visszalépett a szegedi agóra botrányosan kinevezett új vezetője

A Szeged.hu önkormányzati lap írta meg, hogy Balázs Csaba, aki némileg botrányos körülmények között és jogilag kétes módon elnyerte az immáron összevont intézmények vezetői tisztségét, levelet írt Botka Lászlónak címezve. Ebben csládi okokra hivatkozva visszalépett az igazgatói kinevezésétől, az agóra vezetéséhez a pályázatot így újra ki kell írni. A február 18-i városi közgyűlésen a jogszabályoknak megfelelően ki is írják a közgyűlés a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatói állására a pályázatot.

Balázs Csaba Botka László polgármesternek küldött levelét a Szeged.hu megkapta, így azt változtatás nélkül közöljük cikkük nyomán:

„Tisztelt Polgármester Úr!

Alulírott, Balázs Csaba, a Szent-Györgyi Albert Agora Szeged MJV közgyűlése által megválasztott vezetője, sajnálattal kell tudatnom Tisztelt Polgármester Úrral, hogy családi körülmények változása miatt, minden előzetes reményemmel, és terveimmel ellentétben nem tudom betölteni a vezetői munkakört.

Amikor tavaly megláttam az Agora igazgatói pályázatának kiírását, hihetetlenül megörültem, hogy az általam szeretett városért, Szegedért és annak kultúrájáért dolgozhatom. Nagy boldogsággal fogadtam mind a szakmai bizottság, mind a közgyűlés döntését.

Ezért is nagyon sajnálom, hogy a megváltozott körülményeim miatt nem tudom betölteni az állást. Szegednek összetartó, a kultúráért, a köznevelésért elkötelezett közössége van, sok sikert kívánok a szegedi kulturális élet minden dolgozójának!

Kelt: 2022. február 7.

Köszönettel:

Balázs Csaba”

Az ügyről annak idején mi is beszámoltunk a Magyar Narancs nyomán, a lapnak nyilatkozó Török József nyugalmazott népművelő, közművelődési szakértő és szakfelügyelő szerint kétszeresen is törvénysértő, ezért vissza kellene vonni a szegedi közgyűlésnek azt a határozatát, amellyel december 17-én öt évre kinevezte a Szent-Györgyi Albert Agóra élére Balázs Csabát. A kormányhivatal inkább az EMMI-hez küldte a nyugalmazott közművelődési szakértő törvényességi észrevételét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

A szegedi agóra botrányos vezetőváltását már kormányzati szinten vizsgálják, a városházán is kíváncsiak az EMMI döntésére

A Magyar Narancs írt a szegedi agóra körüli kinevezési botrány kapcsán. A lapnak nyilatkozó Török József nyugalmazott népművelő, közművelődési szakértő és szakfelügyelő szerint kétszeresen is törvénysértő, ezért vissza kellene vonni a szegedi közgyűlésnek azt a határozatát, amellyel december 17-én öt évre kinevezte a Szent-Györgyi Albert Agóra élére Balázs Csabát. A kormányhivatal inkább az EMMI-hez küldte a nyugalmazott közművelődési szakértő törvényességi észrevételét.

Az agóra élén továbbra is az az Orbán Hedvig áll, aki immár 10 éve vezeti az intézményt, előtte pedig 20 évig vezette a jogelőd Százszorszép Gyermekházat. Orbán Hedvignek azonban február 15-én lejár a megbízatása, az összevont intézmények vezetői tisztségét így meg kellett pályáztatni. Orbán Hedvig mellett volt még egy pályázó; a siklósi, de Szegedhez is kötődő Balázs Csaba. Végül a közgyűlési bizottság és maga a közgyűlés is a másik jelöltet választotta meg mindenki meglepetésére. A gond nem is ott van, hogy esetleg egy új ember kerülne ebbe a pozícióba, hanem az eljárás maga, illetve a jelölt lehetséges alkalmatlansága.