Szeged új városnegyede bérlakásokkal, wellnesshotellel és irodaházakkal tartaná helyben az egyetemistákat

Ekkor került képbe egy új téma: a fent említett helyen egy komplex fejlesztés szállodával, irodaházakkal és konferenciateremmel, alattuk mélygarázsok. Egy új városnegyed víziója a vadaspark mellett, de semmiképp sem a Cserepes sori piac területén. Így a Szabó Bálint által felhozott ügy mellett eme fejlesztés kapcsán is tettünk fel neki kérdéseket akkor, most beszámolunk erről is. Kezdjük az elején: a BPA Invest Kft. még 2018-ban vette meg a területet az ingatlan-nyilvántartás szerint. A vásárlás kapcsán a szabályozás további másfél évig tartott, ezután döntöttek a szállás, iroda, oktatás, és rekreációs tevékenységekkel kapcsolatos beruházás mellett.

Ezt követően csak 2019 végén történt érdemi mozgolódás: az önkormányzat ugyanis átsorolta a területet a fejlesztési elképzelésekhez igazítva. Az átminősítést rendező előterjesztésből az is kiderült, hogy a beépíthetőség mértéke 15%-ról 20%-ra emelkedik, ezzel együtt viszont a minimális zöldfelületi fedettség 70%-ról 60%-ra csökken, a magassági határt pedig feltolták 4,50–7,50 méterről 12,5–25,0 méterig a „tervezett beruházás építészeti jellegzetességeinek megfelelően”, ami már

akár 7–8 szintes épületet is jelenthet.

Bényi a terület fejlesztésével összefüggő feladatokat is bevállalt, így az út rendezését, a közvilágítás, a közművek kiépítését. Ezekről, illetve az 5800 négyzetméteres (konferencia)szállodáról és a 6400 négyzetméteres irodaházról is kérdeztük annó Nagy Sándor alpolgármestert, aki azt mondta, „a tulajdonos egyelőre későbbi tervei megvalósításához kérte a szabályozás kisebb módosítását, de konkrét terv még nincs”. Egyébként sem nyilatkozhatna a fejlesztők nevében.

A téma így az építészeti témájú fórumokon kívül elült, egészen sokáig nem volt róla szó. Aztán a Cserepes sori piac ügye zavarta meg a csendet, képbe jött Bényi Szabolcs vállalkozó, akit Szabó Bálint megvádolt azzal, hogy ő vett ingatlanokat a Cserepes sori piac területén, valamint azt sugallta, hogy a város részéről Nagy Sándorral korrupciógyanús üzletet kötnek a piac területéért. Bényi elmondta, városfejlesztési kérdésekben Nagy Sándor alpolgármester az illetékes, ezért egyeztetett vele többször személyesen, valamint az állami és a városi főépítészek, és még legalább 20 szakhatóság közreműködésével.

A vállalkozó egyébként fel is jelentette emiatt Szabót, ugyanis nem a piac területén van az a telek; az általa, illetve a cége által megvett terület a Cserepes sori piactól körülbelül 1 kilométerre található, attól elválasztja a Móravárosi krt.; a Sancer-tavak és a Napfény Park között fekszik, a vadaspark mellett, így két külön fejlesztésként értelmezhető, de még csak nincs is jelölve a koncepción:

Bényi Szabolcs szegedi üzletember tulajdona a Sancer-tavak melletti terület, amely kapcsán már 2019-ben is érdeklődtünk az önkormányzatnál egy rendeletmódosítás miatt, mivel már akkor megtudtuk, 5800 négyzetméter alapterületű, 200 szobás konferenciahotel, illetve 6400 négyzetméter alapterületű irodanegyed van tervben itt. Egészen mostanáig csend volt a fejlesztés körül, mígnem a Cserepes sori piac ügye felbolygatta azt. Megígértük korábbi cikkünkben, hogy írunk erről, valamint az előzményekről, érdekességekről, így aztán el is hoztuk.

Korábban mi is írtunk számos alkalommal arról, hogy bezárták a Cserepes sori piacot, majd elfogadták annak eladását is a városi közgyűlésen. A piac történetét eme cikkünk foglalja össze, mostani írásunk témája is ehhez kapcsolódik. Bényi Szabolcs vállalkozót kerestük meg azzal, mondja el, mi az igazság a Szabó Bálint által emlegetett, állítólagos elrablása előtt kiszivárogtatni kívánt telefonhívás hangfelvételéről, valamint a Cserepes sori piac területén történt állítólagos adásvételről. Bényi szerint neki – mint magánszemélynek – nincs ingatlana Szegeden: a fejlesztési terület a BPA Invest Kft.-hez tartozik, amelynek tulajdonosa ő maga. A Szabó Bálint által elmondottakkal ellentétben nem a megszűnt Cserepes sori piac területén, hanem attól nem messzebb tulajdonol a cége egy 7 hektáros területet.

Idén immáron nem Nagy Sándort, hanem magát a befektetőt, Bényit kérdeztük az ide tervezett fejlesztésekről, akitől azt is megtudtuk, hogy számára nem a piac területe, hanem a 15 hektáros kiserdő, és a 45 hektáros vadaspark közvetlen közelsége a fontos, valamint a Sancer-tavak körüli területek rendezettebbé válása. Mellette nem csak tó, bevásárlóközpont, vagy az ország legnagyobb alapterületű vadasparkja, hanem egy, a MOL Nyrt. által tulajdonolt telek is található, ahol egy kút üzemel, ami némileg ront az összképen.

Mint a fenti képeken is látható, a vállalkozó cége által tulajdonolt területen többféle funkciójú épületek lennének, amelyek széttagoltan vannak jelen, azaz telepszerű a beépítési mód.

Ezzel szinte egy új városnegyed születne,

ugyanis Bényi elmondása alapján jelenleg Szegednek ez az egyetlen egybefüggő, nagy méretű fejlesztési területe. Ezzel kapcsolatosan koncepciótervek is elkészültek, amiket megküldött számunkra, így azt is láthatjuk a fenti képgalériában, hogyan képzelték el mindezt.

A korábbi terveket böngészve feltűnt, hogy a szálloda két, egyenként 100 szobás részből állna, hozzácsatolva wellness-részleggel, konferenciateremmel, étteremmel, lobbyval és persze egy 5 ezer négyzetméteres mélygarázzsal. Szegeden egyébként igen jól ment a konferenciaturizmus a vírus előtt, Budapesten kívül messze a legmagasabb számú rendezvény, vagy meeting itt zajlott a nagyvárosok közül. Nem véletlen az sem, hogy hasonló fejlesztési elképzelések mind az ELI Science Park mellett (ELI Business Heaven), mind a püspökség által felépített Szent Gellért Fórum mellett is felmerültek, utóbbinál még kápolnát is építenének.

Mint azt fentebb írtuk, a homlokzatmagasságot az új szabályozás már 25 méterre engedi a talajszinttől, ez 3 méteres szintmagasságokkal (amibe beletartozik a födém is) számolva akár 7-8 szint is lehet a gépészettel együtt. A terven azonban jól látható, hogy mind a szálloda, mind az irodák 5 szintesek, plusz a gépészeti szint, tehát akár még nagyobb is lehet a belmagasság. Irodáknál azért az a jellemző, főleg,ha a fent említett, tágasabb terek létrehozása a cél. A szállóhoz képest több mint kétszer annyi, 11 210 négyzetméter lenne az irodaházakhoz tartozó mélygarázsok szintterülete.

A terv szerint még elférne ide plusz épület,

ugyanis a régi koncepciónál a minmálisan előírt 60% helyett 74,5% a zöldterületek aránya, a beépítés pedig 17,24% a maximális 20% helyett. Azért is ilyen alacsony, mert így inkább felfele építkeztek, ezért is van az, hogy az összes szint majdnem annyi négyzetméter (64 949 m2), mint a teljes fejlesztési telek (70 765 m2); így több marad a zöldnek.

A Cserepes sorra vizionált lakónegyeddel együtt – amit még nem tudni ki fog megvenni – egy igen komoly városrész jön létre itt is, amelyet aztán akár még jobban be lehet kapcsolni a tömegközlekedés vérkeringésébe, valamint a közelben lévő vadasparkkal együtt komoly potenciált hordoz magában. A Móravárosi körút is értelmet nyerne, javulhatna a vadaspark megközelíthetősége a gazdasági bejárat felől. Ezek mellett új munkahelyek jönnének létre, illetve egyetemisták bérelhetnének itt lakást, ennek eredményeként a vendéglátás is betelepülhetne, amely szintén jót tenne a területnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Ez nem Cserepes sor, ez sosem lesz az

Nem a Cserepes sori piac pótlásának szánták, félig-meddig mégis az a Heti Piac, ami Szentmihály és az 5-ös főút között kerül megrendezésre hétvégente az egykori termelőszövetkezet területén. A lángos jó.

Híre ment 2020 végén, hogy a pandémia kellős közepén bezárnák a piacot. Ez az a pont, ahol még az is felmerült, hogy a kirakodóvásárt ideiglenesen ide, a még üresen álló telekre hozták volna szombatonként. Úgy tudjuk, a vállalkozó maga kereste meg a várost azzal, hogy ezt egykori szegedi üzlettársa üzemeltetné majd, mivel szerinte ez a közérdeket szolgálta volna. Bényi a kormányközeli Pesti Srácoknak azt nyilatkozta, csak úgy lenne rentábilis a piac működtetése, ha az egy nagyobb léptékű beruházás részeként valósulhatna meg. Azt is elárulta, hogy

barátja vidámparkban is gondolkozott.

Erről is kérdeztük őt, de mint mondta, a vidámpark a „bérlőjelölt” szándéka volt, azonban annak létrejötte „a kialakult becstelen támadássorozat” miatt elmaradt. Mint ahogy a szombatonkénti piac idehozatala sem sikerült bizonyos okokból, így végül a vásár elkerült a Cserepes sorról az 5-ös út mellé.

Forrás: BPA Invest kft.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Lakónegyedet prognosztizál Nagy Sándor a bezárt Cserkó helyére

Még tavaly év végén ment nagyot a hír, hogy bezárnák, majd eladnák a Cserepes sori piacot különbötző indokokra hivatkozva. Heves viták s botrányok sora kísérte a bezárást, mígnem a mai napon eljutottunk oda, hogy elfogadták a piac eladásáról szóló határozatot. Na de mi is ez az egész, miért történt mindez, hogyan jutottunk el idáig és mit akar a város a területtel? Ennek próbáltunk utánajárni a cikkben.

Azonban itt ki kell hangsúlyozni, hogy

ez egyelőre csak koncepció, a végleges tervek akár teljesen máshogy is kinézhetnek majd.

Ez mondhatni csupán az épületek tömegeit és elhelyezkedését szemlélteti. Annál is inkább nem a végleges tervekről van szó, mivel a közismerten 2020 elején, pont a koncepció elkészülte után nem sokkal berobbant vírushelyzet az iroda- és a szállodaipart érintette a legmélyebben, így egyelőre kivárnak a fejlesztéssel. A vállalkozó úgy fogalmazott, a COVID utáni igényekhez igazítják a végleges fejlesztési koncepciót. 

Elképzeléseik szerint a terület fejlesztésének koncepciója továbbra is a szállás, iroda, oktatás, és rekreációs tevékenységek mentén maradna, azonban a koronavírus hatására megemelkedett építőipari anyagárak miatt

az alternatív építési technológiákat is figyelembe veszik.

Példaként a könnyűszerkezetes házakat hozta fel, amelyek környezetbarátabbak és olcsóbbak is. Mint elmondta, a konferenciahotel elhelyezése az ország legnagyobb vadasparkja mellett sokat lendíthet Szeged város bel- és külföldi turizmusán egyaránt, valamint a 60%- os zöldterületi mutatóval a város zöld infrastruktúra fejlesztésének fontos része lehet.

Bényi szerint a megváltozott irodapiaci helyzetben a munkáltatók nem home office-t szeretnének, hanem tágasabb irodákat, így az új terv koncepciójába ezt is beépítik. Szóba került, hogy az irodaparkban bérlakásokat is építenének, hogy a munkavállalóknak akár otthont is tudjanak biztosítani. De nem csak nekik; mint azt a vállalkozó elmondta: céljuk az, hogy a Szegedi Tudományegyetemen végzett hallgatókat a városban tudják tartani. Szerinte a várost a fiatalokkal lehet megújítani, ehhez munka- és lakhatási lehetőség kell nekik, ami itt meglesz. Emellett természetesen a város nagyobb munkáltatóinak igényeit is figyelembe veszik.