Ez nem Cserepes sor, ez sosem lesz az

Fotó: Bálint András / Szegeder

Megjelenésre mégis egészen más a kettő: a Heti Piac nevezetű új vásár, amit a Tisza Expo szervez, inkább hajaz bármelyik havi vásárra, ami a megyében megtalálható. Csak fapadosabb, kevésbé pörgős. Árusból és vevőből is jóval kisebb számmal vannak, de ez felróható annak is, hogy ez csak a második alkalom, illetve egyfajta próbapiac – az első éles nap október 17.

Összetételre is egy átlagos megyei vásárra kell gondolnunk, egyedül élőállat nincs. Van ugyanakkor végtelen mennyiségű kínais-bóvlis, szép számmal régiséges, illetve néhány kajás. Két lángosos meg egy retró büfés, aki a Cserkón is volt. A sajttejfölös lángos 800 forint, természetesen benyomtunk kettőt ottjártunkkor.

Van egy mítosz, ami szerint ez a Cserepes sori piac alternatívája, és ez részben igaz is. Bitó Klára, a Tisza Expo ügyvezetője azt nyilatkozta pár hete, hogy ez nem a Cserepes sori piac utódja, ez egy teljesen új kezdeményezés. Az igazság valahol félúton lehet, nagyon sok árus ugyanis a Cserkóról jött, de beszéltünk olyanokkal is, akik sose árultak a Vám térnél, ők a megye más vásáraiban szoktak előfordulni.

Bármennyire soknak is tűnt a kint parkoló autók száma, bent azért tömeg nem volt. Akárhány árussal beszéltünk, mind arra panaszkodott, hogy kevés az ember, és még kevesebb, aki vásárol is valamit. Többen felhozták, hogy a Cserepes sorra még elvillamosoztak azok, akik párszáz forintért vásároltak ezt-azt, de ide már nem tudnak kijönni – a két piac között pont öt kilométer a távolság.

Azt mondják, nem sok esélyét látják a piac felfutásának, mert túl nagy a távolság. Sem kerékpárral, sem közösségi közlekedéssel nem elérhető a helyszín, pontosabban egyikkel sem kényelmesen. Az 5-ös úton nem ajánlott próbálkozni, nagy a forgalom, Szentmihályon keresztül ugyanakkor el lehet kerékpározni ide, a TSZ-en keresztül 25 perc az út a Cserkótól. A 76-os busz is opció, annak Szentmihály, malom nevezetű megállójától 11 percet ír a Google sétának.

„Ez nem Cserepes sor, ez sosem lesz az” – mondta nekünk az egyik árus, majd hozzátette, lehet, hogy ez lesz az utolsó napja itt. Többen sokallták a helypénzt is, illetve annak rendszerét. Egy négyzetméterre 400 forintot kérnek, de azt még a teherautó után is fizetni kell. Azt mondják, ez példa nélküli. Egy másik árus arra panaszkodott, hogy télen itt nem lehet majd kocsival járni, mert feketeföldekről lévén szó fel lesz ázva az egész.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fél órája voltunk csak kint, amikor meglepő jelenségre figyeltünk fel: 11 órakor elkezdtek szépen lassan összepakolni a régiségesek. Nem látták értelmét a maradásnak. „Szar” – mondja egyikük. Mi is visszaindulunk a városba.

A Heti Piacról korai véleményt alkotni, ez csak a második alkalom volt. Aki szerette a Cserkót, érdemes kilátogatnia, hiszen az árusok javarészt megegyeznek, és az is jó, hogy nem kell négy hetet várni a dorozsmaira, ha Szeged közelében akarunk vásárba menni.

Nem a Cserepes sori piac pótlásának szánták, félig-meddig mégis az a Heti Piac, ami Szentmihály és az 5-ös főút között kerül megrendezésre hétvégente az egykori termelőszövetkezet területén. A lángos jó.

Fél 11-kor kanyarodunk le a régi 5-ösről, a bekötőút szélén asszonyok ülnek és állnak, páran már visszafelé várják a röszkei buszt a megállóban. Utunk az új szegedi piac felé vezet, mégis mintha valami állandóságban lebegnénk, ahogyan a „Szegedi Új Élet MGTSZ” kiírás alatt áthajtunk.

Látható biztonsági őrök irányítják a kocsikat, amikből meglepően sok van. Füves a parkoló, ingyenes, helyet is könnyű találni. Nyugodt környék ez, a távolban felsejlik ugyan a rókusi telefontorony, közöttünk mégis kilométernyi termőföld terül el. A piacot magát néhány siló, üvegház meg istálló fogja közre, területre ugyanakkora, mint a Cserepes sori, persze egyiknél sem számolva a parkolót.