A héten írtuk meg, hogy végleg bezár a Klauzál téri Rossmann, ami alkalmat adott egy régóta a fiók mélyén heverő cikkem megírásának, ami arról szól, hogy százötven évvel ezelőtt itt egy nagyon hasonló nevű bolt volt, a Grossmann. Üzlettörténet a Klauzál tér sarkáról.

Régen írtam ennyire gyenge alapokon nyugvó cikket, hiszen ha belegondolunk, itt valójában annyi az alaptörténet, hogy másfél évszázad eltéréssel működik ugyanott két üzlet, és hasonlít a nevük. Mégis, érdekes lenne egyrészt megtalálni a választ arra a kérdésre, hogy lehetett-e bármi közük egymáshoz, egyáltalán profilban volt-e hasonlóság köztük, másrészt ha már itt vagyunk, nézzük meg, hová vezetett a Klauzál tér 2. saroküzletének kilincse a Grossmann bezárása és a Rossmann megnyitása közötti mintegy százhúsz esztendőben.

Először is kezdjük az épülettel, ami a kevéssé ismert nevű „Bankház”, amit valószínűleg Wéber Antal és Ney Béla terveztek meg. A Sulinet örökségtára azt írja, hogy 1873-ra épült fel, tehát még az árvíz előtt, és így egyike volt annak a 265 épületnek, ami túlélte az 1879 márciusi eseményeket. Azért csak sejtjük a tervezőket, mert a tervrajzok sajátos módon aláírások nélkül maradtak fenn, de Bálint Sándor néprajzkutató szerint a két említett építész áll a kétemeletes eklektikus ház megálmodása mögött.

A Klauzál tér és a Kárász utca sarkán található telket a Kereskedelmi és Iparbank vette meg, hogy építkezzenek rajta, a terveket 1873 áprilisában nyújtották be engedélyezésre, és mire május végére ezeket a hivatalban elfogadták, már folyt az alapok kiásása. Azt nem tudni, hogy pontosan mikorra készült el minden, de 1874 nyarán nyíltak meg az üzletek: a saroküzletbe – ahol később a Grossmann, majd napjainkra a Rossmann nyílt – Graselly és Ottovay vasáru-, a Klauzál tér felőli oldalon pedig Steiner és Reichman vászonáru- és fehérneműüzlete. A palotában két üzlethelyiség található, de mi csak a sarkon lévővel foglalkozunk. Az emeletre természtesen az építtető pénzintézet költözött be, ők korábban a sréhen álló Kárász-házban székeltek.

De nézzük azt a saroküzletet! Akik megvásárolták a Szegedi Hiradó 1876. június 4-i számát, két mellékletet is kaptak, amelyek közül az egyik „Czapik János ur fölállítandó magánzenedéjének programmja”, a másik pedig a „Grossmannn-testvérek nürnbergi és díszműáru-kereskedésének helyiségváltoztatási jelentése” volt. Grossmann ebben tette közhírré, hogy üzlete a Bankház aljába költözött. „E diszes terünk tehát egy csinosan berendezett üzlettel fog szaporodni” – végződött a melléklet rövidke ajánlója. A Grossmann-üzlet tehát, ami díszműárut forgalmazott, 1876-ban nyílt meg itt.

De mit lehet kapni egy nürnbergi és díszműáru-kereskedésben? A kérdés bennem is megfogalmazódott, az üzlettulajdonos Grossmann Henrik azonban egy 1877 decemberi újsághirdetésben válaszolt. „Bátorkodom az idén különös dúsan berendezett raktáramat, melynek nagyrészét közvetlen külföldi gyárakból szereztem be, a n. é. közönségnek a legszebb és legkiválóbb karácsonyi és ujévi ajándékok beszerzésére ajánlani.”

Lehetett kapni mindennemű játékszereket és játékokat, pénz-, dohány- és szivartárcákat, békateknő- és elefántcsontból készült ékszereket, legyezőket és piperecikkeket, díszes illatszer-dobozkákat, china-ezüst készleteket és evőeszközöket. „Miután eddigelé az alföld egy városában sem létezett e cikkekből ily nagy, dús raktár, […] a helybeli és közelvidéki közönség minél számos látogatását kérem.”

Ahogyan az a fentebbi fotón is látható, az üzlet túlélte a híres nagyárvizet is, amely során a Klauzál teret is elöntötte a Tisza. 1879. március 14-én A Hon című lap írta meg, hogy bár a várost elöntötte a Tisza, a belváros egy része, így például a Dugonics, Klauzál és Széchenyi terek, és az erre található keresztutcák vízmentesek vagy sekély víz alatt állnak. „A hullámok csapkodása itt is irtóztató erővel ostromolja a házakat, rémíti a biztosnak vélt épületekbe menekülteket.”

A legtöbben, mintegy hatezer ember, az ekkor még álló szegedi vár tetején talált hirtelenjében menedéket, de biztos tartózkodási helynek írták a Klauzál téri palotákat, így a Bankházat is, ezekben összesen „legfölebb” ötezer ember férhetett el. A legtöbben egyébként a folyó túlpartján fekvő Újszegedre menekültek át. Ötvenezer „ember tanyázik most abban a kis faluban, melybe a szegediek csak tánczolni jártak. A hideg, az éhség kinozza szegényeket és e mellett a kétségbeejtő töprengés: kijök-mijök veszett el. Ki hova megy, mi lesz belőle? Hol fog hajlékot, kenyeret találni?”

Grossmann iparágat váltott, és ezért 1884-ben lehúzta a rolót a Klauzál téren.

Az üzlethelyiségben néhány évvel később már a „Menyecskéhez” címzett divatárubolt működött. „A tavaszi és nyári ujdonságok megérkeztek, ez alkalommal mesés olcsó áron árusíttatnak. A teljes menyasszonyi kelengyék a legszebb kivitelben” – szólt egy 1911-es újsághirdetés.

Hogy a divatáruüzlet meddig volt nyitva, vagy volt-e rajtuk kívül más bérlő a két világháború közötti időkben, arról nem találtam információt. A következő biztos pont, hogy 1950-ben már az Idegenforgalmi Beszerzési Utazási és Szállítási Rt., azaz röviden az IBUSZ irodája működött a saroküzletben. „IBUSZ MÁV hiv. menetjegyiroda” – hirdette az üzletportál fölötti kiírás megannyi éven át, amit idővel a kornak megfelelően neoncsövekre is lecseréltek. Az iroda igen sokáig jelen volt a Klauzál téren: a legutolsó újsághirdetést 1995-ben adták fel innen.

Mindenfelé utaztatták a szegedieket, akik betértek az üzletbe. Az 1950-es években jellemzően jelentősebb budapesti futballmérkőzésekre indultak különvonatok általában 50 forint körüli díjjal, a háromnapos balatoni buszos utat 1962-ben 201 forintért kínálták, 1973-ban pedig igen széles úticél-kínálattal kecsegtettek mindenkinek, aki keletre szeretett volna menni üdülni: Moszkva, Szamarkand, Szocsi, Kijev; de az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2080 forintért Bécsbe is eljuthattunk öt napra.

Az 1972-ben a német Dirk Rossmann által alapított, ma közel négyezer egységgel bíró drogérialánc néhány évvel az utolsó IBUSZ-hirdetés után nyitott. 2002-ben már biztosan megvolt az üzlet, 2006-ban pedig egy igen furcsa fúzióra lehettek figyelmesek a Klauzál téren járók: a MÁV és a Rossmann kooperációjában a vasúttársaság ötvenezer kedvezményes árú menetjegyet adott el a drogériahálózat mintegy százötven üzletében, köztük a négy szegediben is. Kis időre tehát újra visszatért az IBUSZ-szellem az üzletbe.

És ha már véletlenek: a szóban forgó saroküzlettől mindössze hetven méterre, a Kárász utca 8. szám alatt volt annak idején, az 1920-as években egy üzlet, amit tényleg Rossmannak hívtak, ám a nevén túl ennek sem volt sok köze az ötven évvel később alapított drogérialánchoz. Ez Rossmann D. szűcsmester divatműterme volt, amit sokévnyi külföldi tapasztalatszerzés után nyitott meg.