100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Bocsánatot kért szerdán az áldozatoktól és hozzátartozóiktól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azoknak az egyházi személyeknek a nevében, akik valóban együttműködtek a pártállammal, és bizalmas információkat adtak a közösségük tagjairól és másokról. „Az ő nevükben kérjük az áldozatok és hozzátartozóik bocsánatát” – áll a püspöki kar nyilatkozatában, amelyet november 4-én, az ügynökakták közzétételének napján adott ki.

A szerdától kereshető iratok között Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök 6-os kartonja is ott van, eszerint az állambiztonság 1989. június 30-án vette nyilvántartásba titkos megbízottként, „Lawrence” fedőnéven. A karton önmagában nem bizonyítja, hogy jelentéseket adott volna, a püspök pedig korábban többször tagadta, hogy beszervezték, és személyiségi jogi pert is nyert. A Szeged-Csanádi Egyházmegye szerdán közleményben cáfolta a beszervezést: úgy látják, ugyanarról a kartonról van szó, amelyre a 2006-os híresztelések épültek, és ezek miatt nyert pert a püspök 2009-ben. A közlemény szerint a híresztelések „valótlanok, megtévesztőek és jogsértőek”.

A mostani iratokban Beer Miklós nyugalmazott váci püspök neve is szerepel. A Telex beszámolója szerint a rá vonatkozó mágnesszalagos adatsor és 6-os karton alapján 1988 augusztusában szervezték be Dunai Gábor fedőnéven, „hazafias” alapon, és 04-es kódot kapott mint „foglalkoztatott hálózati személy”. Beer elmondása szerint az ő „beszervezése” is úgy zajlott, mint Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapáté: nem is tudott róla, hogy hálózati személyként tartották nyilván.

A püspökök szerint a dokumentumokban szereplő nevek mögött nagyon különböző sorsok állnak. Vannak, akiket megkínoztak vagy megzsaroltak, mások semmitmondó jelentéseket írtak, olyanok is akadnak, akiket hiába próbáltak beszervezni, 6-os kartont mégis kitöltöttek róluk. Ez egybevág azzal, amit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz a nyitottaktak.hu indulásakor mondott: egy 1972-es belügyminisztériumi utasítás szerint a meghiúsult beszervezésekről is kartont kellett kitölteni, ezért arra kérte a keresőket, hogy egyetlen bejegyzés alapján ne ítélkezzenek. A püspöki kar arra is figyelmeztet, hogy az iratok egy részét megsemmisítették, így a megmaradt anyag nem ad teljes képet.

A testület szerint a közzététel akkor segíti a múlt sebeinek gyógyulását, ha nem vezet leegyszerűsítő megállapításokhoz, és nem egyes emberek tönkretétele a cél. Az egyházak a kommunista diktatúra kiemelt célpontjai voltak, a társadalmi megbékélés pedig csak az igazságra épülhet. „Senkinek a tetteiről ne alkossunk elhamarkodottan véleményt, amíg nem ismerjük a történetének minden részletét” – írják a püspökök, akik szerint a megoldás nem a megvetés, a bosszú vagy a gyűlölet, hanem a beismerés, a megbocsátás és az irgalom.

A bocsánatkérés elmozdulás a püspöki kar korábbi álláspontjához képest: 2005 márciusában a testület még egyhangúlag úgy döntött, hogy nem ítélkezik az állambiztonsággal együttműködők felett, és lezártnak tekinti az ügyet. Veres András akkori szóvivő ezt úgy foglalta össze: „Krisztusi irgalmasságot mindenkinek”.

Az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényt az Országgyűlés szeptember 15-én 149 igen szavazattal és 35 tartózkodással, ellenszavazat nélkül fogadta el. A közzétételt eredetileg október 20-ra tervezték, de november 4-re halasztották, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-én hozzák nyilvánosságra.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…