Magyar Péter távozásra szólította fel Sulyok Tamás államfőt

Magyar Péter Batthyány téri győzelmi beszédében arról is szólt, hogy az új kormány feladata az ország újjáépítése és a meglévő problémák kezelése lesz. Felszólította a leköszönő miniszterelnököt, hogy „mától ügyvezető kormányként járjon el, és semmilyen olyan döntést ne hozzon, ami megköti a következő kormány, a Tisza-kormány kezét.” 

Szerinte az átmeneti időszakban szükséges ügyekben elérhető marad: „Amennyiben az átmenet reményeink szerint rövid időszakában a nemzetünket érintő komoly kérdés vagy döntés felmerül, keressenek nyugodtan, tudják a telefonszámomat.”

Beszéde közjogi részében kijelentette: „Ma a magyar nép a rendszerváltás mellett döntött. Ezért azoknak, akik a rendszer bábjai és tartóoszlopai voltak, távozni kell a közéletből.” Ennek részeként felszólította a köztársasági elnököt, hogy kérje fel a kormányzásra, majd mondjon le.

Magyar Péter több intézmény vezetőjét is távozásra szólította fel, köztük a Kúria, az Alkotmánybíróság, a legfőbb ügyészség, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, a Médiahatóság és az Országos Bírói Hivatal vezetőit. Arra kérte őket, hogy önként hagyják el tisztségüket, és ne várják meg leváltásukat.

>>> Ez a cikk egy élő közvetítés része. Tovább a közvetítésre! <<<