Hetvenéves korában elhunyt Tarr Béla filmrendező, a Sátántangó, a Kárhozat és A torinói ló alkotója. „Legyen könnyű az útja. Köszönjük, hogy volt nekünk” – búcsúzott el tőle kedden Bojár Iván András művészettörténész. A hírt Fliegauf Bence filmrendező is megerősítette az MTI-nek a család nevében.

„Filmjeiben, a Családi tűzfészekben, a Kárhozatban, a Werckmeister harmóniákban és fő művében, a Sátántangóban kelet-európai sorsokat nagyított kozmikussá, egyetemes érvényűvé. Azt kérdezte, maradt-e még bennünk méltóság és együttérzés a világnak ezen a fertályán” – olvasható a 24.hu nekrológjában. 

Tarr Béla a mai magyar film világszerte ismert alkotója volt, nemzetközi szinten Jancsó Miklós és Szabó István mellett a legnagyobbra tartott magyar filmrendező. A hetvenes évek derekán indult és a kétezer-tízes évek elején lezárult életműve kelet-európai sorsokkal foglalkozik. A Családi tűzfészektől a Kárhozat és a Sátántangó világsikerein át A torinói lóig ívelő rendezései az apokaliptikus világállapotban megőrizhető emberi méltóság, a reménytelenségben felcsillanó remény esélyéről szólnak.

Tarr színházi családba született Pécsen, apja operaházi díszlettervező, anyja színházi súgó volt. Tizenévesen már amatőr filmesként dolgozott, egyik alkotása miatt azonban nem vették fel az ELTE filozófia szakára. Ezután segédmunkásként kezdett dolgozni. Bódy Gábor hívására nagyjátékfilmes tervvel jelentkezett a Balázs Béla Stúdióba, ahol hivatalos filmes képzettség nélkül is támogatták.

A BBS-ben megvalósult filmje a Családi tűzfészek, amelyben egy család több generációjának egy fedél alá kényszerült tagjai teszik pokollá egymás életét. A történet hősnője egy saját lakásról álmodik, amelytől gondjai megoldását várja. Tarr felveti a kérdést, hogy valóban a nyomorúságos körülmények tehetők-e felelőssé azért, hogy a szereplők gonoszul, megalázó módon bánnak a másik emberrel, vagy egyszerűen ilyen az emberi természet.

A rendező huszonkét éves korában forgatott Családi tűzfészek megosztott nagydíjat nyert a mannheimi filmfesztiválon, és a hetvenes évek közepén jelentkező Budapesti Iskola, a fikció és a dokumentumfilm határán egyensúlyozó, erősen társadalomkritikus filmek fontos darabjaként vált ismertté külföldön.

Bemutatása után Tarrt felvették a Színművészeti Főiskolára, ahol 1981-ben végzett. Alapítója volt a rövid életű, ám néhány év alatt is meghatározó jelentőségű magyar filmeket gyártó Társulás Stúdiónak. Folytatta dokumentarista stílusú filmjeit munkásosztálybeli és kispolgári hősök szabadsághiányáról: a Szabadgyalog után a Panelkapcsolat, majd az expresszionista színházi stílus irányába elmozduló és már színes filmre forgatott Őszi almanach is hasonló témát jár körbe.

Tarr 1985-ben csöngetett fel az elsőkönyves író, Krasznahorkai László lakására azzal, hogy „megfilmesítem a könyved”. Krasznahorkai nyeglének és ellenszenvesnek találta a rendezőt, ezért nemet mondott. Később meggondolta magát, és közös munkába kezdtek. Anyagi okokból először nem a Sátántangóból készítettek filmet, hanem a közösen írt Kárhozatot hozták tető alá. Tarr ezzel a filmmel alakította ki azt a filmstílust, amelyről aztán később világszerte ismertté vált.

A Kárhozat után Tarr valóban filmre vitte Krasznahorkai Sátántangóját, méghozzá hét és fél órás terjedelemben. Esterházy Péter erről úgy fogalmazott, „Tarr addig-addig filmezett, míg majdnem megszüntette a filmet. Eltekintve attól, hogy hét és fél órás film nincsen, ez igen kiváló film”.

Ez a kísérleti vállalkozás hozta meg számára a világhírt. A Werckmeister harmóniák és A torinói ló szintén Tarr és Krasznahorkai együttműködéséből született, de ezekben a filmekben Tarr más rendszeres alkotótársakra is számíthatott: Hranitzky Ágnes vágó, Víg Mihály zeneszerző (aki a Sátántangó egyik főszerepét is eljátszotta), Medvigy Gábor és Fred Kelemen operatőrök ugyancsak részt vállaltak a Tarr-stílus kialakításában.