100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A célzott infrastrukturális beavatkozásoknak és a flotta, elsősorban a vontatójármű-állomány megerősítésének köszönhetően a MÁV-csoport járatainak pontossága idén júniusban – már a tanév végét magában foglaló első, „igazi” nyári hónapban – is javulni tudott az előző évekhez képest, közölték a Szegederrel.
2024. júniusához viszonyítva 4%-kal, 2023 júniusához viszonyítva pedig 1%-kal közlekedtek pontosabban a vonatok, több jelentősebb haváriahelyzet azonban végül az egész hónap menetrendszerűségére negatív hatással volt. A meghibásodások június 4-től pünkösdszombatig kiemelten a dunántúli vasútvonalakon (Székesfehérvár, a Balaton és Tatabánya–Győr térségében) okoztak fennakadásokat a vasúti közlekedésben, áll a jelentésben.
A jobb mozdonyok azonban júniusban is pontosabb vonatokat jelentettek, így
a nagyteljesítményű vontatójárművek (és a nyári főszezonban a KISS motorvonatból kiállított Alföld expresszek) révén a szegedi vasútvonal menetrendszerűsége – hosszú idő után – ismét elérte a 80%-ot.
A képlethez hozzátartozik az is, hogy az Alföld expresszvonatok csak június 21-e óta járnak, teljes hatásukat így inkább júliusban fejtik majd ki először. A szegedi vonalnak egyébként szerdán nincs szerencséje: biztosítóberendezési hibák miatt masszívabb késések vannak és pótlóbuszozás is szükséges egy szakaszon.
A Cegléd–Szeged vasútvonal júniusban tehát a MÁV statisztikái szerint már megközelítették a 80,73%-os júniusi átlagot pontosságban, vagyis a 6 perc alatti késésben. A nyarat megelőzően itt voltak a legrosszabb számok az 50–60% körüli menetrendszerűséggel, ami csak májusra javult 80% közelébe. A Szeged–Hódmezővásárhely tram-train vonal továbbra is a legpontosabb a kiemelt vonalak közül, 98%-os menetrendszerűséggel.

Júniusban végül a vonatok 3,37%-a, a VOLÁN-járatok 0,39%-a, illetve a HÉV-ek 0,05%-a szenvedett el legalább 20 perces késést – e járatok utasai a késési biztosítás alapján június folyamán már kártérítésben részesültek. Idén júniusban összesen 114,3 millió forintot fizetett a MÁV Személyszállítási Zrt. az utasoknak késési biztosításként a legalább 20 percet késett vonatokra és autóbuszokra váltott jegyek után.
A pünkösdi hétvégét követően mindenütt javult a menetrendszerűség: a leginkább érintett balatoni vasútvonalakon végül 72% körül alakult. Ez a 2024 júniusi értékeknél már kismértékben jobb, a főszezonra való felkészülés részeként végrehajtott intézkedések nyomán pedig további, érdemi javulást is várnak a következő időszakra.
E cél elérését a júliusi vihar során – elsősorban a 29-es, északi parti vonalon – elszenvedett pályakárok ugyan nem segítik, de a vasúttársaság célja továbbra is az, hogy a korábbi éveknél nagyobb számú motorvonat bevetésével és a pálya helyreállításával visszaszorított lassújelek révén folytatódhatnak a kedvező menetrendszerűségi tendenciák a térség vonatközlekedésben, írják. Az autóbuszok késési értékei a hatodik hónapban is alacsonyak maradtak. A teljes havi riport itt tekinthető meg.













