100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Trombitaszó kísérte Lázár János miniszter szentendrei fórumát – Szabó Bálint egykori szegedi önkormányzati képviselő kedd este váratlanul ott is megjelent.
A hetedik Lázárinfót a H5-ös HÉV szentendrei végállomásán tartották meg. A fórum hivatalosan még el sem kezdődött, már gyülekeztek az érdeklődők, köztük Szabó Bálint is, aki trombitájával tűnt ki a tömegből. Az Index beszámolója szerint a politikus kedvesen beszélgetett a járókelőkkel, és mindenkitől megkérdezte, hogy mennyire hangos. A fórum kezdetekor újra játszani kezdett, a hangszert később el akarták venni tőle, de nem jártak sikerrel. A miniszter megköszönte a rögtönzött előadást, és megtapsoltatta a közönséggel a politikust.
A kis közjáték után Vitályos Eszter kormányszóvivő köszöntötte a jelenlévőket, majd a térségről és a HÉV-ről volt szó. Lázár János ezután jó munkát kívánt az önkormányzatnak és a nagy arányban megválasztott polgármesternek, valamint biztosította, hogy mindenben segítenek neki.
A HÉV-vonal felújítását követően az Ukrajnával kapcsolatos véleménynyilvánító szavazás került sorra, amely Lázár szerint a magyarok számára központi kérdés. „Nekem az a meggyőződésem, hogy minden politikust és közéleti szereplőt muszáj megkérdezni arról, hogy mi az álláspontja a háborúról és a békéről” – fejtette ki a miniszter. Úgy véli, az „ukrán cél” kettős: egyrészt ne valósuljon meg az a véleménynyilvánítás, amit a kormány kér a választóktól, a másik, hogy Magyarországon egy ukránbarát kormány legyen.
Szerinte, ha Ukrajna belép az Európai Unióba, akkor Magyarország mint szomszédos ország „részesülni fog minden veszteségben, amit a háború okoz”. Igaz, a Voks 2025 szavazásnak nincs tényleges befolyása az EU-csatlakozási döntésekre, mivel azokról nem közvetlenül a választók döntenek. Lázár egyébként fenntartotta a véleményét, hogy Magyarországnak maradnia kell a szövetségben. „Ha kilépnénk az EU-ból, hibát követnénk el, és ha kilépnénk a NATO-ból, akkor is hibát követnénk el.”
A politikus a 444 cikke szerint a Tisza Pártot azzal vádolta, hogy összejátszik az ukrán titkosszolgálattal, „hiszen az elmúlt napok, az elmúlt órák eseményei nem lehetnek véletlenek”. Ezt arra alapozza, hogy Orbán Viktor a Védelmi Tanács keddi ülése után azt mondta, „egy magyar ellenzéki párt tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban. Erre emberemlékezet óta nem volt példa”, ami után Magyar Péter be is jelentette, hogy feljelenti a miniszterelnököt. A szentendrei hallgatóság egyik tagjának a kormányfő kijelentése nem volt elég, ezért konkrét bizonyítékokat kért, mire Lázár csak annyit mondott, hogy „olvassa el a híreket, és gondoljon bele, hogy mi miért jelenik meg”.
Valaki a tömegből egy ponton bekiabálta, hogy „ha nem lopjátok el a pénzünket…”, mire Lázár úgy reagált: „Ha a pénzt elloptuk volna, akkor nem dupláztuk volna fel Magyarország vagyonát, és Ön nem kapta volna meg a 13. havi nyugdíját.”
Ezt egy rövid szóváltás, bekiabálás és füttyszó követte, majd Lázár János és Szabó Bálint szólalkozott össze. „Már megtanultam úgy beszélni, hogy a fülembe trombitálnak és ordibálnak” – mondta erre a miniszter. Amíg Lázár János a kérdéseket várta, Szabó Bálint folyamatosan beszélt hozzá, közvetlenül mellette, a jobb fülébe.
Végül szóba került a KRESZ módosítása, amely most készül, és a miniszter elmondása szerint ennek lényege az lesz, hogy „a gyengébbet megvédje az erősebbtől”.













