100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök, közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján kedden. Az ellenőrzések során Budapesten és Pest vármegyében akadt fenn a legtöbb ittas sofőr. A közlemény szerint azok közül, akik alkoholfogyasztás után a volánhoz ültek, 258 embernek a szervezetében olyan magas alkoholszintet találtak, hogy büntetőeljárás indult ellenük.

Csongrád-Csanádban az ünnepek alatt 31 emberellen kezdeményeztek – 18 sofőr ellen bűncselekmény miatt, 13 vezetővel szemben pedig közigazgatási – eljárást a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint. A közigazgatási eljárásban a büntetési tétel 50 ezertől 156 ezer forintig terjedhet, míg bűncselekmény esetén büntetőeljárásban döntenek a vezetői engedély elvételéről.

A rendőrség az idei ünnepi időszakban is nagy hangsúlyt fektetett az ittas vagy bódult állapotban közlekedők kiszűrésére. Ezért a húsvéti hosszú hétvége zavartalansága és a közlekedők biztonsága érdekében a korábbi évek gyakorlata szerint a rendőrség április 18. és 21. között több helyen közúti ellenőrzéseket tartott, írták.

Ezek során a rendőrök különös hangsúlyt fektettek az ittas vezetők kiszűrésére, de a balesetek megelőzése érdekében az egyéb szabályszegőkkel szemben is felléptek. Arról is beszámoltak, hogy a hosszú hétvégén egy halálos közlekedési baleset történt, amelyben két ember vesztette életét.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…