Semjén Zsolt: Nemzeti gyásznap lesz Magyarországon Ferenc pápa temetésének napja

A kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja, mondta a kormány.hu-nak a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt hétfőn. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát, indokolta az MTI szerint a miniszterelnök-helyettes.

A KDNP elnöke kifejtette, megrendülten értesült a Szentatya halálhíréről. Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra, később pedig egy apostoli látogatásra Magyarországra – idézte fel.

Amikor értesült a halálhírről, mind a magyar köztársasági elnök, mind a miniszterelnök kondoleáló levelet küldött a camerlengónak, Kevin Joseph Farrell bíborosnak a protokolláris hagyományoknak megfelelően, tette hozzá Semjén, aki szerint a Szentatyát méltán nevezték a béke emberének, hiszen ha valaki mindent megtett a békéért, akkor az a pápa volt.

Magyarország kormányának elkötelezettsége a béke iránt találkozott az ő béketörekvéseivel, mindenben támogatta azt, hogy végre béke legyen, és a fegyverek helyett a diplomácia vegye át az események irányítását – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes a közlemény szerint. Arról, hogy mi jön Ferenc pápa halála után, itt írtunk bővebben.

Semjén Zsolt arról is beszélt a kormany.hu-nak, milyen kiváló kapcsolatot ápolt a pápa a magyarsággal. Ferenc pápát mély kapcsolat kötötte a magyarsághoz. Argentínában magyar apácák között dolgozott, ezért amikor találkozott egy magyarral, akkor mindig magyarul mondta, hogy »Isten éltesse!« Mindig nagy szeretettel volt a magyarság iránt, ami kifejezésre jutott az apostoli látogatása során is. Ő maga mondta: nagyon mélyen megérintette az a szeretet, ahogy a nemzet fogadta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Fontos lehet a „pápacsinálók” szerepe: minden korábbinál változatosabb a bíborosokból álló tanács összetétele

Ferenc pápa húsvéthétfői halálával beállt a Vatikánban a Sede vacante időszaka, amikor az egyház vezető nélkül marad. A pápa halálát követő időszakban a bíborosok sorozatos tanácskozásokat tartanak a Vatikánban.