100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Több százan gyűltek össze a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épülete előtt vasárnap Budapesten. A demonstrációt a Res Iudicata – bírákból szerveződött – egyesület szervezte, az esemény apropója a HVG szerint az volt, hogy Orbán Viktor március 15-én poloskázott a beszédében. „Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat” – fogalmazott a miniszterelnök. Hogy korrupt dollárokból lennének megvásárolva, azt a Magyar Bírói Egyesület (Mabir) és az Országos Bírói Tanács is visszautasította.

A vasárnap felszólalók arra akarták felhívni a figyelmet, hogyan romlik a beléjük vetett közbizalom helyzete, miközben ők a bírói esküjüknek eleget téve csak a törvény szava szerint hoznak ítéletet.

Madarasi Anna, a Res Iudicata elnökségi tagja arról beszélt, hogy „a kimondott szót nem lehet többé meg nem történté tenni, relativizálni.” Ezzel arra is utalt, hogy Orbán később azzal magyarázta a beszédét, hogy a poloskázás alatt Magyar Péterre gondolt.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder
Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Madarasi szerint a jogállamiság alapja, hogy a tárgyalóteremben az emberek megbíznak a bíró függetlenségében, ha ezt a bizalmat valaki rombolja, az ellen fel kell szólalni. „Ha nem állunk ki magunkért és a függetlenségünkért, akkor hogyan bízhatnának az emberek abban, hogy az ő jogaikat képesek leszünk megvédeni?” – tette fel a kérdést.

A beszédek után a demonstrálók gyertyákkal a kezükbe állták körbe a Fővárosi Törvényszéket, ezzel is jelezve, hogy megvédik az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az eseményen a Szegeder fotósa is ott volt.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…