Még bizonytalan a csapadékot hozó mediterrán ciklon pályája, de van esély rá, hogy az ország nagy részén havat lássunk pénteken, írja legújabban az Időkép.
A portál szerint véget ér a hosszú ideje tartó ködös, anticiklonos időjárás, a héten már ciklonok és hozzájuk kapcsolódó frontok hoznak változékony, gyakran szeles és csapadékos időjárást, utóbbiból az első kiadósabb mennyiség szerdán érkezik. Ez nagyrészt még eső lesz, de a hullámzó hidegfront hátoldalán bezúduló fagyos légtömeg a Dunántúlon átfedésbe kerülhet a csapadékkal, így ott havas eső, havazás is lehet, megmaradni nem nagyon fog.
A következő ciklon péntekre virradóan érkezik meg,
mégpedig a mediterrán térségből. Pályája még meglehetősen bizonytalan, ezt az eléggé nagy szórású lefuttatott modellek is bizonyítják. Ám az ország jelentős hányadán jó eséllyel lehullhat az első hó, ekkor már síkvidéken is.
Egyes számítások szerint a ciklon középpontja tőlünk délre haladhat el, ebben az esetben északon-északkeleten csak kevés hó hullana, a déli országrészben viszont kiadósabb mennyiség – az Időkép modelljéből készített animáció szerint Szegeden viszont inkább esőre számíthatunk ebben az esetben, nagyobb havazás Pécs környékén lehet.
Ugyanakkor több modellfutás is azzal számol, hogy a ciklon középpontja nagyjából a déli és keleti határ mentén fog átvonulni. Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor országszerte kiadósabb havazásban lehet részünk, amibe viszont délen, délkeleten havas eső, eső is keveredhet. A helyzet tehát meglehetősen bizonytalan, péntekhez közeledve kapunk majd egyre biztosabb képet a mediterrán ciklon pályájáról.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder