A fodorkafélék családjába tartozó, védett gímpáfrányok spórákkal szaporodnak, és örökítő anyagukat a szél messzire el tudja vinni. Így kerülhetnek olyan távoli helyekre is, mint például az aszállyal sújtott Alföldön egy gémeskút, írja a Körös-Maros Nemzeti Park cikke.
A gímpáfrány alapból egy középhegységi faj, így kifejezetten a hűvös szurdokvölgyek növénye. A többi páfrányfajhoz hasonlóan kötődik a hűvös, párás, állandó hőmérsékletű helyekhez. A földbe ásott, téglákkal kirakott falú, több méter mély alföldi kutak – melyeket régen az állatok tömeges itatására használtak – többségében viszont még aszály idején is van talajvíz, így ideálisak a körülmények bennük.
A Dévaványai-Ecsegi pusztákon már jó néhány éve több gémeskútban is láthatunk zöldellő gímpáfrányokat, melyek a kút oldalát benőve, szép kis állományokat alkotnak. Túlélik a legnagyobb szárazságokat és kibírják a fagyokat is, mivel a kutakban a hőmérséklet nem változik olyan jelentősen, mint a föld felszínén, írják.