100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
„Azt javaslom, hogy további 1500 munkatárs kapjon nettó 200 ezer forintos, egyszeri juttatást. A konkrét munkakörökre és személyekre a szakszervezetektől várom a javaslatot” – írja Lázár János közösségi oldalán azután, hogy egyeztettek a MÁV-csoport szakszervezeteivel.
Pár napja jelentette be az építési és közlekedési miniszter, hogy a MÁV–Volán-csoport több mint 33 ezer munkavállalója SZÉP-kártyára egyszeri nettó 200 ezer forintot kap augusztus közepéig a hőségben végzett munkájáért. Lázár megfogalmazásában hálásak mindazok munkájáért, akik „forróság ide, lepusztult géppark oda, mégis mozgásban tartják az országot”.
Nem volt azonban ennyire felhőtlen az öröm a szakszervezetek részéről, többek között a MÁV-nál is forrtak az indulatok. Csütörtökön a Vasutasok Szakszervezete adott ki közleményt, melyben kifejtik, hogy nem értenek egyet a hőségpénz elosztásával, mert szerintük a MÁV-Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, még a leányvállalatokhoz tartozók is.
Bár szükséges és jogos gesztusnak nevezték a Lázár-féle hőségpénzt, átgondolatlannak és igazságtalannak tartják, hogy csak azokon a területeken jár a juttatás, amelyeket Lázár János jelölt meg. Úgy vélik, a miniszteri döntés belső feszültségeket okozhat, megoszthatja a vasutas közösséget. Visszautasították azt is, hogy a miniszter nem egyeztetett az érdekképviselettel az intézkedést bejelentése előtt.

Lázár János legújabb, pénteki posztjában azt írta, végül egyeztetett a MÁV-csoport szakszervezeteivel, akik több pénzt és így több dolgozó fizetéskiegészítését kérték, és úgy döntött, hogy további vasutas és autóbuszos dolgozók kaphatnak hőségpénzt. „Most azonban a szakszervezeteken a sor, hogy közös nevezőre jussanak, kik kapjanak fizetéskiegészítést” – jelentette be a miniszter, aki szerint egy dolog fix,
„a pénz a frontvonalban szolgálatot teljesítő fizikai dolgozóknak jár,
nem a vezetőknek, vagy a hűtött irodákban dolgozó munkavállalóknak”.













