100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Megpróbálhattak törölni egyes részeket Sulyok Tamás államfő Wikipédia-életrajzából, vette észre a Népszava. A lap szerint a Wikipédia naplója alapján egyes szövegrészek eltűntek egy időre, de aztán visszakerültek. Egy bejegyzés alapján a „Sándor Palota kommunikációs igazgatójának kérésére” törölték volna az adott részt.

A bejegyzések alapján az életrajzból kiszedték volna azt a részt, amelyből kiderül, hogy Sulyok Tamás a rendszerváltás idején alapította a Selco nevű vállalkozást, amely a direkt marketinget alkalmazta. De törölték volna azt a részt is, mely így szól: „A 2000-es évek elején közhiteles dokumentumok szerint közreműködött magyar termőföldek osztrák kézre adásában, jogi kiskapuk révén kijátszva az erre vonatkozó törvényi tilalmat.”

A szócikkből kiszedték volna azt is a lap szerint, hogy Sulyok Tamást „kritizálták amiatt, hogy alkotmánybírói tevékenysége alatt ő és az AB alapvetően a kormány érdekeit szem előtt tartva működött, mintegy kiszolgálva azt.” A Népszava a fentiek alapján még vasárnap elküldte kérdéseit a Sándor-palotának, ahonnan azonban nem kaptak választ.

Sulyok Tamással a múlt héten a kormányközeli TV2 készített interjút, amelyben a múltjával kapcsolatos ellentmondásokról azt mondta, „ami személyemben megrendített, az az édesapámmal való nemtelen támadás volt. Ez ugyan árnyalta bennem az édesapámról kialakult képet, de egyáltalán nem változtatta meg”.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…