100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítéséhez szükséges infrastruktúra fejlesztésének finanszírozási lehetőségeit még vizsgálják, de a tervezéseket mielőbb el kell kezdeni, hogy 2032-ben megnyílhasson a 3-as terminál, mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter az MTI szerint úgy fogalmazott, pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a fejlesztési irányait.

A tárcavezető szerint a terminálra vonatkozó tervezési-kivitelezési ütemterv ősszel elkészül, a finanszírozás nem kizárólag a költségvetés feladata, koncessziós megoldások is elképzelhetők, hiszen a vasúti-közúti fejlesztések összege meghaladhatja az 1 milliárd eurót. „Elképzelhető harmadik tulajdonos részvétele is a budapesti repülőtérben, de csupán 10 százalék alatti részesedéssel” – közölte.

Nagy azt mondta, Lázár Jánost kérte meg őt, hogy álljon elő tervekkel, és mondja meg, mennyibe kerül a vasúti kapcsolat megvalósítása. Újságírói kérdésre elárulta, az egyik opció, hogy a kínaiak fogják megépíteni a repülőtérre vezető gyorsvasutat, ám ez „egyáltalán nem biztos”, mert „nem biztos”, hogy egy közvetlen magasvasút megépítése a leginkább költséghatékony.

A légi kikötő óvatos becsléssel is elérheti az évi 20 milliós utasforgalmat az évtized végére, ha megvalósulnak a fejlesztések, mondta Nagy a tájékoztatón. A társtulajdonos Vinci az előző tulajdonosnál sokkal nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik, részvétele azért is kedvező, mert üzemeltető és tulajdonos egyszerre, így a lehető leghatékonyabb működtetésben érdekelt, tette hozzá a miniszter.

A repteret 3,1 milliárd euróért vette meg a kormány, és emellé meghosszabbítottak 1,44 milliárd eurónyi hitelt. A reptér árát a Vincivel a megszerzett tulajdonrész arányában fizették ki – az állam 2,48 milliárd, a Vinci 620 millió eurót. A magyar állam körülbelül 980 milliárd forintos részét körülbelül egyharmad részben a költségvetésből, egyharmad részben az Eximbank hiteléből, egyharmad részben állami tulajdon értékesítéséből szedték össze.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…