Itthon kelendőbbek a kínai autók, az európaiakat jóval kevésbé viszik

Az elmúlt két évben átlagosan felére, illetve harmadára csökkent a francia, a japán, az olasz, a német és a dél-koreai elektromos autók iránti kereslet, az amerikaiak – mint a Tesla – pedig stagnálnak. A kínai elektromos autók eközben a BYD megjelenésével kevesebb, mint egy év alatt egészen a képzeletbeli dobogó aljáig jutottak, írja a Használtautó.hu közleménye alapján a Telex.

Németországban egyelőre annyira nem kelendőek a kínai e-autók, a hirdetési portál szerint a hazai piac is nagyon másként nézett ki 2022 második negyedévében. Egy Hyundai Ioniq, egy Renault Zoé vagy egy Citroën C-Zero hirdetésére átlagosan 11 telefonos érdeklődés érkezett, a dél-koreai és a francia elektromos autók számítottak a legnépszerűbbnek.

2024 első negyedévére azonban sokat változott a hazai piac. A népszerűségi lista elején az év első részében amerikai elektromos autók voltak, ez elsősorban a Teslát jelenti. A portál szerint többek közöt azért, mert a márkánál nagy árleszállítások voltak. A dél-korai elektromos modellek őrzik dobogós helyüket, bár az egy hirdetésre jutó telefonos érdeklődések száma 2022 óta a felére esett vissza.

„Egy évvel ezelőtti színre lépésük óta a kínai márkák iránti kíváncsiság viszont óriásit ugrott,

a BYD és az MG modelljeivel kapcsolatos érdeklődések száma 2023 második negyedéve óta több mint háromszorosára nőtt”

– mondta Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője a közlemény szerint. Érdekesség még, hogy a korábban második helyen lévő franciaákat jelenleg a német és japán e-modellek is előzik, méghozzá elsősorban a folyamatosan bővülő kínálat, például a Volkswagen ID, a Mercedes-Benz EQ és a BMW i termékcsaládok miatt.