Vitézy Dávid szerint Szeged ellenzéki vezetése panaszkodás helyett a megoldásokat keresi

Kedden jelentette be Vitézy Dávid közlekedési szakember, hogy ő is megméretteti magát a főpolgármesteri székért. Az egykori államtitkár szerdán a Partizánnak adott interjút, melyben többek között arról beszélt, hogy mindkét fél, vagyis a kormány és Karácsony Gergely is felelős Budapest lemaradásáért a hasonló adottságú V4-ek fővárosaihoz, például Varsóhoz képest.

Vitézy már az indulását bejelentő videóban is megemlítette, hogy szerinte minden ügyet átsző a két politikai oldal háborúja. Míg a kormány sorra leállítja a fontos budapesti fejlesztéseket és elvonja a forrásokat, addig a városvezetés áldozatszerepben tetszeleg. A sok „köldöknézéssel és tétlenkedéssel” nagy a főváros vezetésének a felelőssége is, úgy véli, még a mai magyar viszonyok között is lehetne ezt jobban csinálni.

Ehhez pozitív példaként az ellenzéki vezetésű Szegedet is megemlítette néhány fővárosi kerület mellett. Mint Vitézy fogalmazott, a Botka László vezette önkormányzat ellenzékisége nem megkérdőjelezhető, mégsem folyamatosan a panaszpozícióból politizálnak, pedig szolidaritási adó itt is van. „Folyamatosan próbálják megoldani azt, amit meg tudnak, és együttműködést keresni a kormánnyal ott, ahol tudnak, hogy

legyen lézerkutató központ Szegeden, vagy szakrendelő Ferencvárosban.”

Gulyás Márton kérdésére Vitézy is elismerte, nem csak Karácsony Gergely idejére, hanem Demszky Gábor utolsó éveitől Tarlós Istvánon átívelően igaz az, hogy Budapest az országos politika játszóterévé vált. Ma a budapesti politika egymásra mutogatásról, konkrétumok nélküli ígérgetésről és üres lájkbajnokságról szól szerinte. „Nem várhatjuk Budapest problémáinak megoldását azoktól, akik a problémáinkat okozták.”