100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Lemondanak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökei, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna, írja a Telex. A döntés hátterében Kovács Gergelynek a XII. kerületi polgármesterjelöltségről való visszalépése áll, melyet a párttagok többségének az előválasztástól való elzárkózása indokolt. Kovács szerint a pártban rejlő lehetőség, hogy ő polgármesterként és a párt képviselői jelentős része bekerüljön a testületbe, az előválasztás során dőlt volna el, amit ő nyerhetőnek tartott, ám ez nem kapott támogatást a párttól.

A Kutyapárt 2006-os alapítása és 2014-es hivatalos párttá válása óta Kovács az elnök, aki erről az időszakról nemrég úgy nyilatkozott, szerinte a Kutyapártot nagyjából 2016 óta nem lehet viccpártnak nevezni, mert akkor „nyitották ki a pártot, hogy jöjjön, aki akar”. Jelenleg a párt hetven tagot és több mint 8000 passzivistát számlál.

A párt tervei szerint részt vesz a júniusi Európai Parlamenti választáson is, listájukat pedig Le Marietta vezeti, a második helyen Törley Katalin, a harmadikon pedig az alelnök Juhász Veronika áll. Az önkormányzati választásokon való részvételre is készülnek, bár jelenleg csak két kerületben rendelkeznek jelölttel, Kovács jelöltségének visszavonása miatt.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…