Szegedre jön a „stop propaganda” feliratú iskolabusz

Az aHang és az Egységes Diákfront a pénteki napon bemutatott egy stop propaganda” feliratú iskolabuszt, amellyel Szegeden kezdik szombaton a közel két hónapig tartó országjárásukat.

A szegedi esemény február 24-én délután, 13 órakor kezdődik a Széchenyi téren. A résztvevőknek lehetőségük lesz elmondani a véleményüket a konzultációról, illetve arról is, hogy mik lennének azok a helyben és országosan fontos ügyek, amelyekben valódi párbeszédet kellene megvalósítani. Délután 15 órától pedig a Motiváció Közösségi Térben (Feketesas utca 28.) folytatódnak a programok.17 órától ugyanitt vetítik majd a 444.hu Valótlanul című dokumentumfilmjét.

A pénteki napon jelentette be az aHang és az Egységes Diákfront, hogy közel 400 ezer üres, érvénytelen konzultációs ívet gyűjtöttek össze. A két szervezet megköszönte mindenkinek, akik részt vettek a kampányban és közösen mondtak nemet a propagandára. Mint írják, két népszavazás elindításához szükséges aláírás számával megegyező mennyiségű ívet gyűjtöttek össze január végéig, amely már önmagában is kiemelendő. Szerintük 400 ezer ember felhatalmazásával folytathatják a munkájukat, és nem is állnak meg addig, amíg az ország minden pontjára el nem viszik a valódi ügyek hangját.

„Az elmúlt másfél év egyik legnagyobb politikai összefogása volt ez a kampány. Közösen több százezren mondtunk nemet a kormány propagandájára. Mindezt pedig az is bizonyítja, hogy összesen 838 leadópontot tudtunk megnyitni országszerte, 640-nél is több magánember vállalta, hogy a saját házában, lakásában vagy postaládájában leadópontként gyűjti az íveket. Emellett pedig több mint 30 civil szervezet és szakszervezet, 9 ellenzéki párt és mozgalom, valamint közel két tucat vállalkozás és cég döntött úgy, hogy szintén bekapcsolódnak az gyűjtésbe” – fogalmazta meg Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Fotó: aHang

Első körben hét helyszínre megy el a két szervezet az Országos Közös Akarattal (OKA) együtt az országjárás során:

  • Szeged – február 24. 
  • Pécs - március 7.
  • Debrecen - március 19. 
  • Miskolc - március 21.
  • Győr - április első felében 
  • Nyíregyháza – április 18. 
  • VIII. Kerület – április 20. 

Az országjárás célja, hogy az oktatás országos helyzetéről, állapotáról, a propagandáról és a helyben sajátos problémákról, kihívásokról, a legégetőbb helyi ügyekről beszélgessünk, tehát azokról, amelyek valójában érintik a lakosokat. Emellett mindenkinek lesz lehetősége megtekinteni az összegyűjtött íveket – áll a két szervezet közleményében.