Megírtuk, Novák Katalin szerdán alkotmánybírósági normakontrollra küldte Lázár János kastélytörvényét, erre a miniszter még késő este reagált is közösségi oldalán.
„Ha jóhiszeműen értelmezem a lépést, akkor sem értem a célját. A Sándor-palota jogászai azt mondják: úgy változtassunk, hogy ne változtassunk semmit.” Lázár szerint ezzel ellentétben a törvény lényege az, hogy változtatni kell az eddigi gyakorlaton. „A magántőkét nem megdönteni kell, hanem bevonni: az épített örökség megóvásába, értékes kastélyaink felújításába és fenntartható működtetésébe.”
„Ha rosszhiszeműen értelmezem, akkor viszont értem a döntést: gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte”
– kritizálta Novák szerdai döntését a miniszter, aki azt reméli, tévedett, és az elnök jogászai csupán „nem olvasták a törvényt, vagy nem értik annak lényegét”. Lázár megtisztelőnek nevezte „Elnök asszony” kitüntetett figyelmét az ÉKM-es jogszabályok kapcsán, abban viszont biztos, hogy „történelmi örökségünk, kastélyaink jobb sorsa érdemesek”, és ehhez változásra és bátorságra van szükség szerinte, ezért nem hátrálnak.