Megerősítette a Telexnek azt a hírt a rendőrség, melyről még a Magyar Hang számolt be hétfőn este értesülései alapján, hogy október 23-án vasárnap letartóztatták H. Zoltánt az ismert divattervezőt.
Az üggyel kapcsolatban állítólag a közéletben ismert nevek is felmerültek, köztük ellenzéki politikusok és egy újságíró is. A Telex arról érdeklődött a hivatalos szervnél, hogy valóban eljárás indult-e az 50 éves H. Zoltán ellen.
A rendőrség azt válaszolta, hogy a BRFK nyomozói október 21-én bűnügyi információk alapján fogtak el két férfit Budapest IV. és XIII. kerületében. A rendőrség tájékoztatása szerint az elfogás során az egyik férfinél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másiknál összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, elsődleges adatok szerint kokaint találtak.
Az anyagokat szakértők vizsgálják, és a rendőrség kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, egyiküket a bíróság azóta letartóztatásba helyezte. Az eljárásnak jelenleg nincs több gyanúsítottja – közölték a lappal.
Kormányközeli lapok úgy közölték a hírt, hogy H. Zoltán volt Márki-Zay Péter egyik ellenzéki miniszterelnök-jelölti szövetségese, valamint önkormányzati képviselőjelölt is volt Szerencsen. A Magyar Nemzet arról írt, hogy az „O1G-pólókat is áruló” H. Zoltán segédkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalom zászlóbontó eseményén is, továbbá Hadházy Ákosnak adott öltözködési tanácsokat.
„Jómagam, mint önkéntes, civil aktivista, és mint divattervező, designer hozzáadtam a privát munkámat, tehetségemet, tapasztalatomat és kapcsolati tőkémet a rendezvény munkálataihoz, az elnökségi tagokat styling-olom, ill. a terem dekorációjáért felelek többek közt” – írta még korábban a divattervező a lap szerint. Ezen kívül azt rótták fel neki, hogy a borsodi időközi választáson elszenvedett kudarc után a vidéki emberekről „minősíthetetlen stílusban” beszélt.