Kiállítás nyílik a városi környezet és az ember személyes, belső világa közötti különleges kapcsolatról szerdán a szegedi Kiss Kunszt Galériában.

Kiss Szilvia galériavezető az MTI-nek elmondta, a Falakon innen, tereken túl című csoportos tárlaton szereplő alkotók azt vizsgálják, hol ér véget a város fizikailag bejárható része, és hol kezdődik a megfoghatatlan belső táj.

Bán Blanka kurátor a karácsonyig látható tárlatot bemutatva úgy fogalmazott, az emberek gyakran tekintenek a városra tőlük független kulisszaként: házfalak, aszfaltcsíkok és menetrendek összességeként, amelyben csupán közlekednek.

Az épített környezet azonban több puszta anyagnál, hiszen a mindennapok során észrevétlenül átitatódik a megfigyelő szubjektív tapasztalatával, és tovább él bennük. A csoportos kiállítás ezt az átjárhatóságot állítja fókuszba, megmutatva, hogy az urbánus dinamika kollektív ritmusa és a csendes menedékek világa valójában egymást feltételezi.

A város élménye a mozgásban és a fényben ragadható meg. Osgyányi Sára festményei hallhatóvá teszik a pesti utcák zsongását: a kígyózó villamossínek, a felsővezetékek hálója és az esti forgalom fényei a metropolisz vibrálását rajzolják meg, miközben a Duna hullámain táncoló fehér pettyek a megállított pillanatokat őrzik. Takáts Márton a terek csendes, elidőző oldalát mutatja fel.

A meleg szépia tónusai, boltíves árkádjai és macskaköves utcái a magányos sétáló élményét idézik meg, ahol a város ismerős menedékké szelídül. Az állandó alakulást Ranvig O. Róza ábrázolja: építkezései és sárga munkagépei a formálódó valóság szépségét hordozzák; tiszta színmezői szakrális fényt adnak a gépeknek, feloldva az indusztriális formák ridegségét.

A külvilág és az otthon között a kertek, udvarok és ablakok képeznek hidat. Schnedarek Réka alkotásain szervesen fonódik össze az épület és az élő természet. Művein a régi villák lépcsőfordulói és napsütötte erkélyek elevenednek meg, ahol a burjánzó növényzet természetes módon veszi birtokba a vakolatot.

A hétköznapi részletek halk szépségét ragadja meg Andrea Papageorgiou is. Az alkotó figyelme az elfeledett apróságokra irányul – egy párkányon maradt öntözőkannára vagy a falakon futó kábelekre –, miközben fenséges fákat ábrázoló tájképén a természet ereje a lélek feszültségével találkozik.

A belső terekbe lépve a legmélyebb védettség tárul fel. Kalmár Dorka munkái a családi mindennapok legbensőségesebb mozzanatait örökítik meg. A padlón heverő építőkockák vagy a fotelben hagyott képeskönyv az otthon melegének jelei; a kinti zaj itt elhalkul, a tárgyak pedig a biztonság békés ikonjaivá válnak.

Ezt a belső teret tágítja végül meditatív horizonttá Szotyory László látomása. Monokróm, hűvös kék táján magányos ókori rom áll a tengerpart szélén. Alkotása a képzelet és az emlékezés terepe, emlékeztetve arra, hogy a lélek világa éppoly határtalan és szabad lehet, mint a tenger látóhatára.