100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Szeged Jövője Egyesület közleményben tudatta a Szegederrel, hogy szeptember 20-án tisztújító ülést tartott, amelyen Halász Noémit választották meg az egyesület új elnökének. A következő időszakban az egyesület a helyi közélet erősítésére, új kezdeményezésekre és a szegediek érdekeinek képviseletére helyezi a hangsúlyt, írják.
Halász Noémi a választást követően Facebook-bejegyzésében elmondta, megtiszteltetésnek és egyben nagy felelősségnek tartja, hogy a következő időszakban ő koordinálhatja az egyesület munkáját.
„A Szeged Jövője Egyesületben olyan emberek dolgoznak együtt, akik különböző háttérből érkeznek, de egy dolog közös bennük: tenni szeretnének Szegedért. Civilek, szakemberek, közösségszervezők és politikai tapasztalattal rendelkező emberek egyaránt megtalálhatók közöttünk. Szerintem ennek a sokféle tudásnak és tapasztalatnak komoly értéke van a város közéletében.”
A Szeged Jövője Egyesület az elmúlt időszakban több helyi ügyben is aktív szerepet vállalt, áll a közleményben. Kezdeményezésükre például elindult a menstruációs szegénység enyhítését célzó ingyenes higiéniai termékeket biztosító automata, emellett közéleti és kulturális programokat szerveztek, önkormányzati javaslatokat tettek, valamint több aktuális szegedi ügyben is megszólaltak.
Halász Noémi szerint a következő időszakban ezekre a tapasztalatokra és az egyesületben meglévő szakmai tudásra szeretnének építeni. „Szegednek szüksége van friss lendületre a közéletben: új emberekre, új gondolatokra, új együttműködésekre és új kezdeményezésekre. Fontosnak tartom, hogy legyenek olyan helyi, autonóm közösségek, amelyek nem kizárólag pártpolitikai szempontok mentén gondolkodnak a városról, hanem a helyiek érdekeiből indulnak ki, és konkrét ügyekben is képesek cselekedni.”

Az új elnök szerint az egyesület a jövőben is konstruktív együttműködésre törekszik majd Szeged valamennyi közéleti és társadalmi szereplőjével, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az egyesület minden kérdésben egyetért majd a döntéshozókkal. „A konstruktivitás nem jelent kritikamentességet. Ha valami jó és Szeged érdekeit szolgálja, azt támogatni fogjuk. Ha pedig valamivel kapcsolatban problémát látunk, azt szóvá fogjuk tenni. A mércénk Szeged és a szegediek érdeke lesz.”
Halász Noémi elnökként szeretné elérni, hogy a Szeged Jövője Egyesület még láthatóbb és cselekvőképesebb közösséggé váljon, amelyhez új tagok is szívesen csatlakoznak, és amelynek munkája kézzelfogható módon jelenik meg a város életében, mert Szeged jövője közös ügyünk.














